Rejtett kamerával járt az RTL Klub Híradója a Margit-kórház ápolási osztályán, ahol többnyire idős emberek fekszenek. A csatorna egy ott dolgozótól úgy tudja, hogy október óta rühességgel küzdenek az osztályon. A tévé információi szerint betegek és ápolók, illetve hozzátartozóik is rühesek lettek.
A riportban azután érdeklődtek a kórházban, hogy valóban komoly problémát jelent-e a rühesség az osztályon, ám hiába kérdezték a nővéreket, kínos csend lett a válasz. Majd hozzátették, ők nem mondhatnak semmit.
A betegek beszédesebbeknek bizonyultak. Egyikük elmondta, őt fertőtlenítővel mosdatták le, így végül nem kapta el, de úgy tudja, három ápolót is kényszer-betegszabadságra küldték. Egy másik beteg pedig úgy tudta, a szomszéd szobában kapta el egy beteg.
A rühesség egy atkafertőzés, amely erős viszketéssel jár. Az atka alagutat fúr a bőrbe, és allergiás reakciót vált ki – nyilatkozta egy szakértő az RTL Híradónak. Mint mondta, emberről emberre, ráadásul használati tárgyakkal is terjedhet.
A kórház keddre ígért választ azzal kapcsolatban, hogy hányan kapták el a fertőzést, illetve mit tettek azért, hogy ne terjedjen tovább a fertőzés az intézményben.