Fekete-Győr András: Remélem, édesapám itthon talál munkát

Kiemelte, hogy édesapja 2015-ben kapott megbízatása 2020-ig, nyugdíjkorhatára eléréséig szólt.

MN
2018. 01. 09. 17:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Édesapám 25 éven keresztül dolgozott az Országos Betétbiztosítási Alap egyik alapítójaként, majd vezetőjeként a magyar betétesek védelméért: számos pénzintézeti csődöt követő kártalanítást vezényelt le, és nemzetközi mércével meghatározó, szakmai trendet diktáló intézetet épített fel. 2010 óta töltötte be az OBA ügyvezető igazgatói tisztségét. 2015-ben kapott megbízatása pedig 2020-ig, nyugdíjkorhatára eléréséig szólt” – írta Facebook-oldalán Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Hozzátette, hogy a munkaviszonnyal összefüggésben sem édesapja, sem pedig ő nem kíván nyilatkozni.

Kedden derült ki, hogy távozik a Momentum vezetőjének édesapja az OBA éléről, az ügyvezető igazgatói pozíciót 2018. január 1-től Kómár András tölti be. Az Index információja szerint idősebb Fekete-Győr András nem önszántából távozott, de márciusig még a szervezetnél marad.

A Momentum elnöke most azt írja, hogy az egyetemig édesapja jelentette számára a politikai iránytűt, aki mindig is hitt a polgári Magyarország beteljesítetlen ígéretében. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy mindig, minden körülmények között megtartotta becsületét, egyenes gerincét” – fűzte hozzá.

„Ma már a politikai kérdésekben másként látjuk a világot, de a NOlimpia óta nagyon büszke arra, hogy micsoda eredmények és munka áll a Momentum mögött” – fogalmazott. Hozzátette: családjával szorítanak azért, hogy mihamarabb munkát találjon. „Remélem, itthon” – írta Fekete-Győr András.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.