„Azt hiszem, az év során, nem akarok hülyeséget mondani” – válaszolta Potápi Árpád a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Hír TV kérdésére, hogy meddig kell elszámolni a határon túli magyarok szervezeteinek a támogatások felhasználásával.
A kiválasztott határon túli szervezetektől a magyar kormány nem várta el, hogy előzetesen megmondják, mire költik az anyaországi adófizetők pénzét. Az államtitkár úgy fogalmazott: „Nem kellett teljesen pontosan megmondani, mert most alakítják ki és most nézik meg, pontosan kiket és hogyan tudnak támogatni ebből”.
A kormány több milliárd forint támogatást osztott ki a határon túli magyarok szervezetei között tavaly év végén: közel 27 milliárd forint jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek; egy kárpátaljai alapítvány 2 milliárdot kapott; a Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület pedig 420 millió forintnak örülhet.
A támogatási céloknál ugyanaz a sablonszöveg olvasható: erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek és működésének támogatása, továbbá ingatlanberuházások és eszközbeszerzések finanszírozása. A pénzt minden támogatott szervezet egy összegben, támogatási előlegként kapja meg. A lebonyolítás a nemzetpolitikáért felelős államtitkár feladata.
A pénzeső legnagyobb nyertese az Erdélyi Református Egyházkerület, amelyet Kató Béla vezet, a püspököt Orbán Viktor miniszterelnök erdélyi bizalmasai közé szokták sorolni.
Az illetékes államtitkár szerint a legjobb helyre került a 27 milliárd forint, mint mondta, nem kell attól félni, hogy ezek a pénzek esetlegesen más módon költődnek el. „Teljes mértékig a célt fogják szolgálni” – tette hozzá Potápi Árpád.