Jelenteniük kell az őröknek, ha újságíró tűnik fel az állami intézményeknél?

A hírek szerint erről még májusban küldött utasítást a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.

MN
2018. 01. 10. 15:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tévéstábokat, újságírókat kell fürkészniük a kormányzati épületeket őrző biztonsági embereknek, és ha egy is felbukkan a védett objektumok környékén, jelezniük kell – tudta meg az Átlátszó. A portál információi szerint erről még májusban küldött utasítást a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság az érintett ingatlanok recepcióira, illetve az épületeket őrző Valton-Sec biztonsági cég munkatársainak.

Az Index májusban próbálta faggatni Balog Zoltánt a CEU ügyében: a miniszter stábja kijelölte az interjú helyét, de Balog nem sokkal később a hátsó kijáratnál jelent meg – a kergetőzésről a portál videót is közzétett.

Az Átlátszó most azt írja, értesüléseik szerint az eset után a kormányzati intézmények üzemeltetését végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) műszaki üzemeltetési főosztályának illetékese e-mailben közölte elvárásait több minisztérium és egyéb állami intézmény portaszolgálatával, és a levélből biztonsági cégekhez is küldtek másolatot.

Azt írják, kapott az üzenetből az állami biztonsági közbeszerzések favoritja, a Valton-Sec Kft. több munkatársa is. A KEF azt kérte a címzettektől, hogy folyamatosan járőrözzenek a védett épületek körül, és amennyiben bármilyen média megjelenik, azonnal értesítsék a KEF-et.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.