Újabb büntetések következhetnek, és ellehetetlenítő kampány indulhat az ellenzéki pártok ellen Szigetvári Viktor, az Együtt országos politikai tanácsának elnöke szerint. Szigetvári a saját Facebook-oldalán vezette le, a Jobbik példáján keresztül, mit tehetnek az ellenzéki pártok, amelyekre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott támogatás miatt büntetéseket szabott ki.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden jelentette be, hogy pártja önként nem fizeti ki a 331 millió forintos bírságot. Szigetvári szerint viszont, ha egy párt nem fizet, akkor pár héten belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszót helyez a számláira. „Ezért lehet ugyan »nem befizetni«, de valójában a pénzt a Fidesz állama el fogja vinni” – írta.
Reális várakozás szerint március elején érkezik a pártok számláira a listás kampánytámogatás – a Jobbik esetében, mivel 106 körzetben indulnak, ez nagyjából 600 millió forint lesz –, amiből automatikusan le fogják vonni a kifizetetlen inkasszó összegét. Így viszont nem tudnak majd kampánykiadásként elszámolni a támogatással, hiszen az inkasszó nem kampányköltség. Így aztán következő ÁSZ-ellenőrzése idején, 2018 második felében újra szabálytalanságot fognak megállapítani az érintett pártoknál, ennek pedig újabb büntetés lesz az eredménye 2018 végén – vonja le a következtetést Szigetvári.
Az Együtt ennek megfelelően alakítja a stratégiáját: „bár hiszünk az igazunkban, nem csalunk egy forintot se, az irodánkat az ÁSZ által korábban ellenőrzött módon, tisztességgel béreljük, tisztességes áron, de ha mégis megbüntetnek, akkor ugyan önként nem hajtjuk a fejünk a nyaktiló alá, és nem működünk együtt, de a kampánypénzek utalása előtt rendeznünk kell a büntetést, különben újabb ellehetetlenítő kampány indulhat ellenünk (is)” – írta Szigetvári. Bár ezt így nem írta le, de ebből az következik, hogy az Együtt befizeti az ÁSZ által kirótt 19 millió forintos büntetést.