Milliós prémiumok: indulhat a visszafizetés

Németh Lászlóné felszólítja az érintett vezetőket, fizessék vissza az idén felvett prémiumuk kétmillió forinton felüli részét.

WA
2013. 12. 11. 21:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményükben azt írták, a miniszter haladéktalanul megteszi az állami vállalatok vezetői prémiumaival kapcsolatos, a kormány december 11-ei ülésén hozott döntés végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

Előzőleg a Kormányzati Információs Központ azt közölte, a kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlónét, szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit – „a jogi helyzettől függetlenül” – az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére.

Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek az idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt – tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.