Lassan már hagyománnyá válik, hogy amikor Csintalan Sándor a KlikkTV Mélyvíz című műsorában szerepel, mindig mond valami elképesztő nagy blődséget. Ami részben az elvakultsága és tájékozatlansága miatt van, de jelentősen benne van ezekben a mondatokban a mérhetetlen gyűlölete és gonoszsága is.
Már-már azt gondoltuk, hogy Csintalan nem fog nagyobb hülyeséget mondani annál, mint amit korábban egy másik műsorban mondott: hogy maga Orbán Viktor szüntette meg a hozzá legközelebb eső boltban a kedvenc cigarettájának a forgalmazását, csak azért, hogy vele kiszúrjon. De tévedtünk. Február elején odáig fajult a történet, hogy látva azt, hogy az immár átalakult ellenzék az új figurájával sem tudja megközelíteni a kormánypártokat, elkezdett ismét diktatúrát vizionálni, és már nem kevesebbet hintett el a köztudatban, mint azt, hogy elképzelhető az is, ártatlan emberek lehetnek börtönben. Ez azért már több volt, mint puszta hülyeség, ez súlyos és nagyon veszélyes állítás. Ilyeneket nem lehet csak úgy odaböfögni az éterbe, mindenfajta bizonyíték nélkül. Az ilyen állítások indulnak el aztán az interneten és tévesztenek meg sok embert.
További Poszt-trauma híreink
Csintalan azonban nem tanult a hibáiból, és a legutóbbi műsorban már a magyar embereket hibáztatta azért, hogy az Orbán-kormány még mindig hatalmon van. Úgy fogalmazott, hogy meglepte őt a Publicus Intézet felmérése arról, hogy a magyar emberek nagy része pontosan tudja, hogy a kormány mennyire korrupt, mégsem törődnek vele. Szerint az orosz elnyomás azért tudott ennyire megerősödni, mert a társadalom közömbös, és nagyon rá lehet játszani az emberek félelemérzetére. Magyarország meg van félemlítve háborúval, Brüsszellel, az emberek Orbán Viktorban látják a garanciát és a biztonságot.
Azaz az emberek a hülyék, mert nem látnak át a szitán és ezeket a fránya Orbánékat juttatják hatalomra állandóan. Hja, kérem, nem lehet mindenki olyan egyenes, őszinte, előrelátó, okos, megfontolt, konzekvens, értékelvű, mint ő.
További Poszt-trauma híreink
Többször leírtuk már, de itt ismét érdemes felidézni, a baloldali megmondóember egyébként érdekes pályaívet tudhat magáénak. Pilhál György remekül tűzte a tolla hegyére korábban a köpönyegforgatásait. Mint írta, a KISZ-évek után az MSZMP-ben, majd a szociáldemokratáknál kavart. Némi szakszervezeti ügyeskedés után az MSZP-t nézte ki magának, pár évvel később már ő volt a párt ügyvezető alelnöke. Horn Gyula győzelme hallatán bukfencet vetett a Hősök terén, ettől nyomban népi hős lett, munkásszülők parasztgyereke. 2002-ig tartott a proletárszerep – ekkor ráébredt, hogy ő valójában szolid polgár. Innentől kezdve Orbán-hívő (2005-től már betelefonálós műsort vezet a Hír TV-ben). 2015-ben átpártolt az O1G-zős Simicskához, aki ekkortájt a Jobbikot patronálta. Majd ismét az MSZP következett a sorban.
További Poszt-trauma híreink
Ma pedig már mondani sem kell, Magyar Péterrel kokettál, könnyen lehet, hogy ő lesz a következő állomása a kanyargós életútnak.
Ezeket a pálfordulásokat az emberek pontosan látják, ezért hiteltelen Csintalan minden mondata. Hogy miért foglalkozunk vele mégis? A válasz egyszerű, jókat derülünk az éppen aktuális Csintalan-show-n.
Borítókép: Csintalan Sándor (Fotó: Képernyőkép -YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.

Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Tóth Gabi torkának ugrott Fekete-Győr András, leégette magát a bárgyú tekintetű rollermosó
Megvan a Megasztár új versenyzője.

Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.

Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!