Előbb-utóbb minden kiderül. Nem lehet sokáig leplezni a valódi személyiségjeleket. Pár napon belül két olyan esetnek is a szemtanúi lehettünk, amikor lehullt az álarc egy-egy baloldali aktorról. Az egyik eset Egri Viktor nevével fémjelezhető, hiszen az ATV egyik vitaműsorának vezetője kerek perec kijelentette, hogy többet nem fogja meghívni Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, pusztán azért, mert neki nem tetsző véleményt merészelt mondani.
Kicsit vicces, hogy a demokraták mindig ehhez az eszközhöz nyúlnak: kitiltanak például Amerikából vagy letiltanak a Facebookról, ha más a véleményed vagy politikai szempontból nem vagy nekik kellemes – írta közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, a baloldaliak láthatóan nem bírják elviselni, ha valakinek más a véleménye, vagy ha harciasan ki is áll mellette érvekkel, tényekkel.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a magyar médiatörténelem egyik legsötétebb pillanata volt. Egri Viktornál már többször elszakadt a cérna, de ilyen élesen mindenki számára egyértelműen most először mutatta ki a foga fehérjét. Ahol lehet, ekézi a kormányt, ez szíve joga, csak ne próbálja közben játszani a független, objektív riportert, mert az gyomorforgató. Volt olyan eset is, amikor egykori sportriporterként szégyenletes módon páros lábbal szállt bele a magyar atlétákba.
További Poszt-trauma híreink
Úgy tűnik azonban, hogy nem eszik olyan forrón a kását, Egri kirohanásával nem tudott azonosulni az ATV.
„Rekordnézettséget hoztunk össze az ATV műsorának, az ATV közölte, továbbra is szívesen látnak!” – adta hírül szerdán a közösségi oldalán Deák Dániel. Egri Viktorról, a felháborító skandalum egyik főszereplőjéről azonban hallgat a csatorna.
A másik eset természetesen Magyar Péter tegnap előtti Partizán-interjújához köthető. Szürreális jelenet játszódott le Gulyás Márton műsorában. A műsorvezető – a Magyar Nemzet korábbi információira alapozva – arról próbálta kérdezni Magyar Pétert, hogy volt-e része bennfentes kereskedelemben. A Tisza Párt elnöke a kérdés hallatán jól láthatóan teljesen kiakadt, és arról kérdezte a műsorvezetőt, hogy mennyi az idő, majd ezen a ponton le akarta állítani az interjút. A Tisza Párt elnöke ezt követően ismét nekiesett a baloldali műsorvezetőnek, és számonkérte rajta, hogy miért kérdezi ezt tőle, neki ugyanis az így szerzett vagyonát nem kötelező feltüntetnie az EP-s vagyonnyilatkozatában.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Ez a két eset tűpontosan megmutatta, hogy a módfelett PC, elfogadó, befogadó, magukat haladó gondolkodásúnak tartó baloldali figuráknak milyen is a valódi arcuk.
Lehullt az álarc.
Borítókép: Egri Viktor (Fotó: MN-montázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.

Csíkszívó Péter kalandjai – Első nap
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint Magyar Péter biztosan hazudott a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.

Ennyi volt, módszeresen temetni kezdték Magyar Pétert
A tiszás vezér most szembesülhet azzal, amit az elődei már megtapasztaltak.

Kis tiszás müncheni sörpuccs
Épelméjű ember nem csap ilyen visszatetsző botrányt a borzalmas történelmi áthallások miatt.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az önérzetes Fluor Tomi rátámadt a Fideszre, pedig jobban tenné, ha először magába nézne
Ezek tényleg háborút akarnak?

Az öt legjobb Angelina Jolie-film – Életeken át + videó
Egy különösen kegyetlen sorozatgyilkos mások személyazonosságát lopja el – a nyomában egy elszánt FBI-profilozó jár ebben a sötét hangulatú pszichothrillerben.

Márki-Zay Péter hátba szúrta Magyar Pétert, erre senki sem számított
Ebből balhé lesz.

Dobrev szoknyája mögül óbégat Molnár, nehogy sírás legyen a vége az arcoskodásnak
A száj nagy, a teljesítmény nulla.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.

Csíkszívó Péter kalandjai – Első nap
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint Magyar Péter biztosan hazudott a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.

Ennyi volt, módszeresen temetni kezdték Magyar Pétert
A tiszás vezér most szembesülhet azzal, amit az elődei már megtapasztaltak.

Kis tiszás müncheni sörpuccs
Épelméjű ember nem csap ilyen visszatetsző botrányt a borzalmas történelmi áthallások miatt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!