Összeült a nagy csapat ismét a Klikk TV Heti egyenleg című műsorában. Ezúttal Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász mellett egy régi ismerős, Lendvai Ildikó osztotta az észt, kábította a magyarokat. A beszélgetésből a legérdekesebb dolog, amit le lehet szűrni, az Lendvai Ildikó színeváltozása, miként ment egyre közelebb és közelebb Magyar Péterhez.
Minden decemberben kezdődött, akkor úgy fogalmaztam, hogy Lendvai Ildikó végre színt vallott. Nem titkolja tovább, kinek szurkol majd a 2026-os választáson. Ugyanis a szocik egykori nagyasszonya a Népszava hasábjain publikált egy szerelmes üzenetet Levél egy tiszás baloldalihoz címmel, ahol Magyar Péter szavazóihoz szólt, elmagyarázta, hogy mennyi egyezés van az egykori, úgymond régi baloldali szavazók és az új baloldali szavazók értékrendje között.
Aztán később Lendvai már tovább merészkedett, és szintén a Klikk TV Mélyvíz című műsorában a következőket mondta az egykori cenzor:
„Ha tovább marad hatalmon az Orbán-kormány, az a jelenleginél is jobban bebetonozza őket. Szinte minden változást jobbnak tartok, mint ha befagyasztjuk a jelenlegi állapotot. […] Ha középen van és úgy jut kormányra, akkor a baloldal régi és új szervezeteinek is több levegő jut. Jelenleg fuldokolnak.”
További Poszt-trauma híreink
Így jutottunk el a mostani beszélgetéshez, ahol pedig már egyenesen kimondta, Magyar Péter a megoldás. Az MSZP korábbi elnöke úgy fogalmazott, hogy sosem volt még ekkora esély a kormányváltásra, mint most, de okosan kell felmérni az eszközöket, a kis pártok pedig akár bűnbakjai is lehetnek annak, ha nem sikerül.
A műsor vendégei egyetértettek abban, hogy a baloldali pártoknak most nem feltétlenül a parlamentbe jutást kellene kitűzni célul, hanem a kormány leváltását. A baloldal most esélyt kaphatna arra, hogy teljesen újragondolja magát.
Milyen szép is az, amikor ilyen nagy az egyetértés. Szinte egyszerre döbbent rá minden balos megmondóember, Nagy Bandó Andrástól Havas Henriken át egészen Lendvai Ildikóig, hogy Magyar mellé kell állni, nincs mese. Még véletlenül sem egy megkomponált forgatókönyv alapján cselekszenek és kapják meg, hogy éppen aktuálisan kit kell szeretni és kit kell az egekig magasztalni.
További Poszt-trauma híreink
Mindenesetre kiderült a titok, Lendvai Ildikó vette az adást, felugrott Magyar Péter kamuszerelvényére, csak azt nem vette észre, hogy bizony ez a vonat a szakadék felé zakatol, méghozzá nagy sebességgel.
Borítókép: Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke érkezik a párt választmányának ülésére Budapesten, a Villányi úti konferencia-központban 2019. június 1-jén (Fotó: MTI/Kovács Attila)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.

Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Tóth Gabi torkának ugrott Fekete-Győr András, leégette magát a bárgyú tekintetű rollermosó
Megvan a Megasztár új versenyzője.

Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.

Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!