Nem hazudtolta meg magát az ellenzék, a pártok gyakorlatilag ugyanazt a kritikát fogalmazták meg a kormánnyal szemben Orbán Viktor évértékelője után, amelyet már jól ismerhetünk. Érdemi észrevételek helyett maradtak a már megszokott demagógiánál.
– Orbán a történelem rossz oldalára állt – így reagált a miniszterelnök évértékelő beszédére Dobrev Klára. A DK európai parlamenti képviselője közösségi oldalán fogalmazta meg kritikáját, amiben
nem esik szó a két vagy három gyermeket vállaló édesanyák teljes adómentességéről, a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekről, ehelyett a baloldali politikus ugyanazokat az érveket sorakoztatta fel, mint korábban mindig.
Szerinte „kétes hírű, sőt háborús bűnös szövetségeseink kötelékében árulók lettünk Európában, a gyilkos orosz elnökhöz dörgölődzik a kormányfő”, Trump oldalán, az elmúlt hetven év legborzalmasabb történelmi-politikai-emberi gazemberségéhez asszisztálva, Orbán nemcsak saját, hanem az egész ország becsületét viszi a vásárra – állítja Dobrev Klára, aki szerint pártja jelenti a normalitás, a hétköznapok boldogulásának reményét.
Cseh Katalin, a Momentum új országgyűlési képviselője annyit írt a miniszterelnök beszédére reagálva, hogy „a 2024-es év férfias év volt, […] úgyhogy bele is írná az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő”. A liberális politikus szerint „ha igazán őszinte lenne, azt mondaná: az ember vagy férfi – vagy nem. Mert ennyire érdeklik a nők.”
Attól félek, ha rajta múlik, 2025 még »férfiasabb« év lesz.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint „a miniszterelnök egy párhuzamos valóságban él”. – Orbán Viktor ma bejelentette azt az osztogatást, amelyet előre megjósoltunk, és amelynek komoly böjtje lesz 2026 után – írta az X-en Toroczkai László pártelnök.
A Jobbik szerint „a miniszterelnök idei évértékelője még az elmúlt évekhez képest is szokatlan mennyiségű ígéretcunamit hozott, hiába, az ország nagyobb része ugyanis már pontosan tudja, hogy nem arra kell figyelni, amit Orbánék mondanak, hanem arra, amit tettek és tesznek”.