Nem csupán elalvás előtt érdemes mesét mondani gyermekeinknek

Amíg az emberek évezredeken át a meséken keresztül tanulták meg az élet nehézségeinek megoldását, addig mára kikopott ez a szokás a mindennapjainkból. Pedig minél több történetet hallunk, annál könnyebben vesszük az akadályokat az életben: erősödik a belső képalkotásunk, segít a koncentráció­ban, a tanulásban és az olvasott szöveg értelmezésében, és kiutat mutat a problémáinkból is.

A szakember szerint minden tévénézés nélkül töltött idő áldás Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A meséhez kapcsolódó foglalkozás során a kicsik a saját testükön tapasztalják meg, milyen az, amikor a történetben eltolnak egy hegyet vagy egymásnak feszül két állat. Ez a belső képalkotás kialakításában segít, amely nélkülözhetetlen képesség mindannyiunk életében. Ennek köszönhetően tudunk többek között koncentrálni és megérteni az írott szöveget. Sok gyermek viszont nehezen tud ráhangolódni a hallott mesék világára.

– Az a gyermek, aki soha nem volt arra késztetve, hogy elképzeljen dolgokat, mert mindent készen kapott a képernyőn keresztül, és nem meséltek neki, nem tudja megalkotni a hallottak vagy az olvasottak alapján a képet –veszi át a szót Szirtes-Szabó Kata. – Hiába tanulja meg betűket, majd a szótagolást, a fejében nem áll össze a szöveg, mert lefoglalja az olvasás fizikai része. Ha egészen kicsi korban nem alapozzuk meg a fantáziáját, később is nehezére esik majd a tanulás, képzelőerő híján nem tud képet társítani egy adott szöveghez, és csak magolni fog – hívja fel a figyelmet a terapeuta.

– A hajdani történetekben rejlő megoldási módok, mintázatok és értékek minden korban megállják a helyüket. Az emberek évezredeken át a meséken keresztül tanulták meg az élet nehézségeinek a megoldását – emlékeztet Huszár Anikó, majd hozzáteszi: – Ezek a dolgok tanulhatók, s mese egy csodás eszköz arra, hogy megoldási lehetőségeket mutasson különböző élethelyzetekre. Mi azon dolgozunk, hogy visszahozzuk a mesét a hozzánk forduló emberek életébe.

A szakember szerint minden tévénézés nélkül töltött idő áldás
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A szülőknek is érdemes kipróbálniuk a fejből mesélést, már csak azért is, mert sokkal erősebben kapcsolódhatunk ahhoz, aki hallgat minket. – Pontosan érezni, hol tart a mesében, és hozzá tudjuk alakítani. Tehát egy kisfiúnak, ha őt épp nem érdekli, nem fogom ragozni a királylány fodros aranyszínű ruháját, de azt biztos elmesélem, milyen nagy kardja és táltos paripája volt a legénynek – magyarázza Szirtes-Szabó Kata.

A mesék nem csupán a fantáziánk csiszolásában segítenek, de kiutat mutathatnak a problémáinkból is. A népmesékben szereplő próbatételek az életünk döntéseit és nehézségeit mutatják meg. A szimbolikák mögött minden korosztály megtalálja a lelkében felmerülő konfliktusokat és kríziseket, legyen szó egy iskola előtt álló gyermekről vagy egy felnőttről, aki párkapcsolati válságba került.

– A népi történetekben a jó és a ross­z mindig egyensúlyban van. Minden élethelyzetnek megvan a maga mesebeli párja, így ha meg tudjuk találni azt a mesét, ami „rímel” az elakadásunkra, lesz egy térképünk a megoldáshoz. A problémákra tehát a hős által bejárt út segítségével lehet gyógyírt találni. Ugyanakkor a tudatalattinkban az is rögzül, hogy a nehézségek csupán átmenetiek, az akadályok pedig nem problémák, hanem megoldandó feladatok csupán – magyarázza Szirtes-Szabó Kata.

A két meseterapeuta kitér az egyre nagyobb teret hódító virtuális mesék világára is. Mint mondják, a televízió ugyan nem ördögtől való, de fontos, hogy a szülők megalkossák a saját szabályaikat, meghúzzák a saját határaikat.

– Szakemberként és szülőként is úgy vélem, minden képernyő nélkül töltött idő áldás. Ha fáradt és türelmetlen vagyok, dönthetek a könnyebbik út mellett, de tisztában kell lennem azzal, hogy a gyerek abban az időben nem fog mozogni, ami az idegrendszeri fejlődéséhez fontos, nem használja a fantáziáját, nem fog történeteket kitalálni, csak ül és bambul, egyre feszültebb lesz, majd amikor kikapcsolom a tévét, robban – mutat rá Szirtes-Szabó Kata.

– Nem azért sajnálom beültetni a gyereket a tévé elé, mert árt az idegrendszeri fejlődésnek, hanem mert abban az órában, amit ott töltene, megtanulhatja azt is, hogyan foglalja el magát, hogyan vezesse le a feszültségét vagy miképp használja a fantáziáját. Először biztosan tiltakozni fog, aztán egyszer csak „megérkezik” a játékba, és ez életre szóló képesség.