A csatlakozás előnyeit ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta, hogy nagyon komoly előrelépés történt.
Úgy fogalmazott, hogy a magyar felsőoktatás évtizedek óta kint van a felsőoktatás világpiacán. Ma már csaknem 30 ezer külföldi hallgató tanul Magyarországon, a nemzetközi környezet azonban más minőséget jelent, így eltérő minőségbiztosítást igényel – tette hozzá.
Szavai szerint a MAB eddig is nagy igényességgel akkreditálta a magyar felsőoktatási intézményeket. Bíznak benne, hogy a diplomák elismerésében „más bizalmi szint” jött most létre – jelentette ki Bódis József.
Csépe Valéria, a MAB elnöke hangsúlyozta, hogy a bizottság felvétele az EQAR-ba komoly siker, ugyanakkor nagy kihívás is, amely sok feladatot jelent.
A megfelelő minőségértékelési rendszer kialakításával a bolognai folyamatot igyekeznek támogatni – jegyezte meg, a lényegnek azt nevezve, hogy olyan, átlátható rendszerben biztosítsák a hallgatói mobilitást, amelynek alapja a bizalom.
Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy az EQAR tagjává válni az Európai Felsőoktatási Térség legmagasabb szintű minőségi elismerése. A regiszter a felsőoktatási minőségpolitika közvetlen alakítója, a bolognai folyamat minőségbiztosításában egyre nagyobb jelentőséggel bír, egy olyan szakmai fórum, amelynek az európai kormányok is tagjai – fűzték hozzá.
Az EQAR áprilisban vette fel a MAB-ot, a tagság öt évre, 2023 szeptemberének végéig szól.
Megemlítették, hogy a MAB kiterjedt kapcsolatokat tart fenn a felsőoktatás minőségbiztosításával foglalkozó fontosabb nemzetközi szervezetekkel. Tagja egyebek mellett az Európai Minőségbiztosítási Szervezetek Szövetségének (ENQA).
Az EQAR az Európai Felsőoktatási Térség hivatalos minőségbiztosítási szervezeteinek regisztere. Célja a hiteles, tehát az Európai Standardoknak (ESG) eleget tevő minőségbiztosítási és akkreditációs szervezetek nyilvántartása. A regiszterbe csak olyan szervezet kerülhet bele, amelyet egy független szakértőkből álló testület megvizsgált az ESG alapján.