A bevándorlást a civil szervezeteken keresztül támogató Soros György nagy erőket fordít ennek az eszmeiségnek a megvalósítására, ez pedig olyan „torzulásokat” okoz a nyugati társadalmakban, mint például a genderelmélet – fejtette ki.
Előadásának végén kitért arra, a Fidesz és a KDNP szövetsége azért jó konstrukció, mert eszmeileg mindkét szervezet kereszténydemokrata és azonos társadalom- és országképben gondolkodik. Országosan és helyi szinten is „jól állnak a dolgaink”, ahhoz, hogy ez folytatódjon és kiteljesedjen, mindenkinek el kell menni szavazni – tette hozzá Harrach Péter.
Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere a fórumon elmondta, az elmúlt három évben az önkormányzati pályázatok eredményeként 6,5 milliárd forint értékű fejlesztés érkezett a városba, az összes állami beruházással kiegészítve pedig ez az összeg meghaladja a 12 milliárd forintot is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!