A kormány is támogatja, hogy Magyarország Várhelyi Olivért jelölje biztosnak az Európai Unió következő bizottságába – mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely közölte:
Várhelyi Olivér az unió egyik legjobb ismerője Magyarországról, szakmai felkészültségét senki nem vitathatja. Emellett a diplomata eddig is elkötelezetten küzdött az ellen, hogy a bevándorlást ráerőltessék a tagállamokra, így Magyarországra.
Érdemei vannak annak elérésében is, hogy a kötelező betelepítési kvótáról csak átmeneti időre szóló döntés született, valamint abban, hogy Magyarország vállalását legalább részben megértették Brüsszelben, ha el nem is fogadták – fűzte hozzá. A miniszter kijelentette: politikusként egyedül Trócsányi Lászlónak lett volna felhatalmazása, hiszen ő vezette azt az európai parlamenti választási listát, amely 53 százalékos támogatást kapott. Részvétele a bevándorlás megakadályozásában azonban „vörös posztónak” minősült Brüsszelben – fogalmazott – ezért mondvacsinált okokkal összeférhetetlenséggel vádolták meg – tette hozzá.
Gulyás Gergely kérdésre közölte: Várhelyi Olivér jelölését a szerdai kormányülés erősítette meg. Hozzátette: sem a jelölt, sem a magyar kormány nem kapott tájékoztatást egy esetleges tárcacseréről.
A Borkai Zsolt győri polgármesterrel kapcsolatban nyilvánosságra került videóról a miniszter kijelentette: a felvételen látható ügy – ugyanúgy ahogy a Wittinghoff Tamás polgármesterről készült hasonló felvétel – magánügy, de helytelen, erkölcsileg elítélendő. Minden más kérdés, ami az azon szereplők üzleti szerepvállalásával kapcsolatos, külön tisztázandó. Ide sorolta, hogy kinek, milyen gazdasági érdekeltsége volt, milyen megbízást kapott és azoknak milyen színvonalon tett eleget. De a magánügy ettől külön kezelendő – jegyezte meg.
Ezt a magánüggyel kár összekapcsolni – mondta -, „vélhetően a sajtó egy része ezt saját rossz lelkiismerete miatt teszi, mert olyan határt lépett át, ami eddig nem történt meg a magyar politikában”, csupán a sajtónak legfeljebb egy kis, szélsőséges részére volt jellemző.
Később kijelentette azt is: a sajtó az ügyben még szokta sincs tekintettel, akik nem közszereplők.
A Wittinghoff- és a Borkai-videók a magyar közélet mélypontját jelentik – utalt a budaörsi polgármester ügyére is.