Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta, a Liget projekt építési engedélyeiről tájékozódik hivatalba lépése után. Az új Fővárosi Közgyűlés az első ülésén meghozza azokat a döntéseket, amelyek alapján a Városliget területén – az építési szabályzatnak megfelelően – új épület nem épülhet. Azokkal az épületekkel kapcsolatban, amelyekre van már építési engedély, jelezte, hogy több olyan építkezés is van, ahol az építési engedélyt a bíróságon megtámadták, és ennek nyomán azt törölte a bíróság.
A sportberuházásokról szólva elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán erősítette meg, hogy a Tarlós István főpolgármester és a kormány között korábban létrejött egyezség fennáll, és ez biztosítja a vétójogot a főpolgármesternek. Így a jövőben tervezett „sportberuházásokkal kapcsolatosan ennek a vétónak érvényt fogok szerezni” – jelentette ki Karácsony Gergely.
A várhatóan hamarosan induló Pesti Hírlapot érintő kérdésre válaszolva azt mondta: nyitott arra, hogy egy objektív, pártpolitikától mentes sajtótermék terjesztésében a főváros partner legyen.
Közölte azt is, hogy a főpolgármester-helyettesek személyére vonatkozó javaslatait a jövő hét második felére meghozza.
Karácsony Gergelyt, aki kerékpárral érkezett a Városházára, tíz órakor fogadta Tarlós István eddigi főpolgármester György István fővárosi kormánymegbízott és a budapesti főjegyző, Sárádi Kálmánné társaságában. Tarlós István bőrdzsekiben fogadta Karácsony Gergelyt, jelezve, ilyenben kezdte harminc éve a politikai pályafutását, és most is így fejezi be.
Tarlós István és Karácsony Gergely találkozója több mint egyórás volt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!