Tábornokper: még idén ítélet lehet

Az ügyészség 2010-ben tizenhét ember ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. A vádlottak között számos, volt vezető beosztású honvédelmi miniszté­riu­mi alkalmazott, több magas rangú katonatiszt, sőt tábornok is volt. Az ügyben még nem született érvényes verdikt.

2019. 10. 07. 6:30
FAPÁL László
Fapál Lászlót januárban, a második első fokon felmentette a katonai bíróság Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa 2013. február 28-án felmentett 15 vádlottat, két másik terhelt ügyét elkülönítve tárgyalták. Az ítélet ellen a katonai ügyész bűnösség és büntetés megállapítása iránt fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2014 februárjában a felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte, majd új eljárást rendelt el. Idén január 31-én tizenhárom vádlottat ítélt börtönbüntetésre Nagy László hadbíró ezredes a megismételt első­fokú eljárásban.

Tizenegy vádlott büntetését felfüggesztette, négyet felmentett. L. István Attila dandártábornokot, az elsőrendű vádlottat három év, O. János dandártábornokot, a tizenhatodrendű vádlottat két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és 27 millió, illetve ötvenmillió forint vagyonelkobzást rendelt el.

O. János részletes vallomást tett az eljárásban, amelyben arról is beszélt, hogy a vállalkozóktól összegyűjtött kenőpénzekből milliókat kellett átadni Fapál Lászlónak, aki szerinte közölte: egy részt egy viszkisdobozban átvisz „a főnöknek”. Ebből O. János szerint arra lehetett következtetni: az MSZP-s Juhász Ferenc miniszter is részesülhetett a vesztegetési pénzekből. Ezt a bíróság nem látta bizonyítottnak, ezért Fapált három másik vádlottal együtt minden vád alól felmentette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.