A Fővárosi Ítélőtábla határozata értelmében a Magyar Idők 2018. augusztus 21-i számában megjelent, valamint az internetes oldalán augusztus 24-én közzétett „Kettős mérce a hazai bíróságokon” című cikkével megsértette Matusik Tamás bíró jóhírnévhez fűződő jogát, mivel azon valós tényeket, miszerint Matusik Tamás korábban bíróként a Fair Trials International által szervezett és a Nyílt Társadalom Alapítvány által is támogatott szakmai találkozón, valamint a Magyar Helsinki Bizottság által szervezett szakmai rendezvényen részt vett, valamint hogy korábban a Magyar Helsinki Bizottság magyarországi büntetőjogi reformmal kapcsolatos projektjének felkért szakértője volt, abban a hamis színben tüntette fel, mintha Matusik Tamás bíróként nem függetlenül végezné tevékenységét. Ugyancsak megsértette Matusik Tamást annak valótlan állításával, hogy a Twitteren a kormányról kritikus bejegyzéseket tesz közzé.
Magyar Péter után a Tisza Párt újabb tagja futamodott meg a vitától
A párt még meg is fenyegette a vitára invitáló közmédiát.