A 2019. november 7. napján 16 óra 54 perckor közzétett „Két DK-s kerület szerződött Czeglédyékkel” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy „Rákospalota polgármestere, Németh Angéla (DK) szintén leszerződött a Czeglédy-féle ügyvédi irodával, melynek feladata az önkormányzati szervek, és cégek által kötött, jelenleg is hatályban lévő szerződések átvilágítása lesz. A megbízási szerződés szerint az irodának lehetősége lesz minden szerződést átnézni, azokról másolatot készíteni, sőt bármelyik cég helyiségeibe belépni. A DK-s polgármester által kért ellenőrzésekre Czeglédy irodájának két hónapja van.”
A szakadék felé száguld a baloldal
Magyar Péter feltűnése végzetesen meggyengített több ellenzéki formációt.