November 18-án elindult a forgalom a 3-as metró déli szakaszának teljesen megújult bal vágányán, és elkezdődött a jobb oldali pályaszakasz bontása. Az állomások, illetve a kiszolgálóhelyiségek területei szerkezetkészek, a belső kialakításon dolgoznak a kivitelezők, és helyenként már a berendezések, gépek beépítése is elkezdődött – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a BKV Zrt.
A fővárosi közlekedési társaság a déli szakasz átadásáról elmondta: a felújítási munkálatok az ütemezés szerint haladnak, a kivitelezés műszaki átadás-átvételi eljárása 2020 harmadik negyedévének végén, a forgalomba helyezés 2020 októberében várható. A középső – Nagyvárad tér és Lehel tér közötti – szakasz felújításáról megtudtuk: az eredményes közbeszerzési eljárás után szerdán aláírták a rekonstrukcióról szóló szerződést a kivitelező Swietelsky Építő Kft.-vel. A megállapodás nettó értéke 90,9 milliárd forint tartalék kerettel együtt, a teljesítési határidő 2022 vége.

Fotó: Éberling András
Azt is megtudtuk, hogy a középső vonalszakasz rekonstrukciója már a déli szakasz átadása előtt elkezdődik. A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken – az utasforgalmi térben zajló munkálatok idején – a metrószerelvények megállás nélkül áthaladnak. A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomásokat az utolsó ütemben, 2022-ben újítják fel. Ami az újjáépített és korszerűsített orosz szerelvények klimatizálását illeti, a BKV piackutatási céllal tárgyal cégekkel az optimális megoldás megtalálása érdekében, a szerelvények felszerelése pedig csak a közbeszerzési eljárás lezárása után kezdődhet meg.
Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, az 1976 és 1990 között több ütemben átadott 3-as metró a 2000-es évek végére rossz műszaki állapotba került, a felújítása teljes mértékben a 2010-ben hivatalba lépett fővárosi vezetésre hárult. A Tarlós István vezette főváros a jogszabályoknak megfelelően csak azután vállalhatott pénzügyi kötelezettséget a metró felújítására, miután a kormány rendezte Budapest és a BKV Zrt. Demszky-korszakban felhalmozott – közel 270 milliárd forintra rúgó – adósságát. A szerelvényeket az orosz gyártó mintegy 65 milliárd forintért építette újjá. A felújított északi szakaszt idén március 30-án adták át.