– Ha a balliberális oldal a saját világnézeti agendáját rá akarja kényszeríteni valakire, akkor rendszerint a saját érvelését „szakmainak”, a másik félét pedig „politikainak” állítja be – mondta Szánthó Miklós (képünkön) a Mandinernek adott interjúban arról, hogy a CEU három korábbi oktatója pökhendi cikkben reagált Varga Judit igazságügyi miniszter jogállamisággal kapcsolatos írására.
Az Alapjogokért Központ igazgatója hangsúlyozta: a nyílt társadalom híveinek egymásra történő folytonos és körkörös visszahivatkozása befolyásolási eszköztáruknak egy professzionális módon kiépített eleme. Ez tetten érhető abban is, hogy a CEU-s oktatók rendre a Freedom House, az Amnesty International vagy a nemzetközi IDEA intézet anyagaira hivatkoznak. A „jogállamiság” homályos fogalmának „konkretizálására” tett erőszakos kísérletek azért kiemelten fontosak nekik, mert ebben a varázsszóban látják azt az alapot, amely okot adhat az állami döntéshozatal uniós vagy nemzetközi szintre történő kiszervezésére – mutatott rá.
Kiemelte: a „szakértők” állításaival szemben tehát nem arról van szó, hogy az Orbán-kormány aláássa a demokratikus rendet, hanem arról, hogy azt illiberális, a keresztyén szabadság elvein alapuló irányban változtatja meg. – Persze, hogy nem tetszik a nyílt társadalom híveinek, ha egy országban alkotmányos rangra emelkedik a keresztyén kultúra és az alkotmányos önazonosság védelme – összegzett Szánthó Miklós.