Mindenkinek van esélye jó útra térni
Ez azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt, így az üldözőnek is van lehetősége arra, hogy jó útra térjen, ne kövessen el több bűnt és megtérjen. Hozzátette, Jézus keresztre feszítésekor is az üldözőiért imádkozott, és így tesz ma is nagyon sok keresztény a világon. Ez a példa azt jelenti, hogy az emberi történelemben nincs elveszett élő ember, hiszen mindenkihez szól a küldetés.
Erdő Péter beszélt a segítségnyújtásról is, amelyre már a második vatikáni zsinat után külön hatóság is alakult, és világegyházi szinten segítette a rászorulókat. Napjainkban egyre több olyan szervezet van, amely humanitárius segítséget nyújt helyben és a krízisterületeken egyaránt. A migrációval kapcsolatban pedig elmondta, szerinte, egy olyan helyről, ahonnan nagyszámban vándorolnak el az emberek, meg kell teremteni a békét, és helyre kell állítani az életszínvonalat.
Megjegyezte, ha ez sikerül, az emberek is ott maradnának, hiszen az a hely az otthonuk, és ma olyan világot élünk, ahol fontos, hogy valahol mindenki otthon érezze magát. A karácsony is valahol ezt az üzenetet hordozza magában, hiszen ilyenkor mindenki keresi az otthont, azt a helyet, ahol családjával és barátaival lehet – olvasható a hirado.hu oldalon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!