Szexuális zaklatások miatt világítják át a színházakat

A héten szavazhatja meg az Országgyűlés a kulturális élet működésének szabályozásáról szóló módosító javaslatot, amelynek fontosságára elsősorban a színházakban történt szexuális zaklatási ügyek hívták fel a figyelmet. Hollik István kormányszóvivő lapunknak hangsúlyozta: a kabinetnek a finanszírozáson túl az intézmények működésében is felelősséget kell vállalnia.

2019. 12. 09. 6:05
A fovárosi Radnóti bejárata. Egy másik világ van a függöny mögött Fotó: Éberling András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Gothár Péter rendezőről nemrég derült ki, hogy szexuálisan zaklatta egyik munkatársát
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kultúrstratégiai intézkedésekről szóló módosítás értelmében a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 11 milliárd forintos költségvetését a Nemzeti Kulturális Tanács döntéskörébe helyeznék át. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője pedig egyetértési jogot kapna a nemzeti és a kiemelt előadó-művészeti szervezetek vezetőinek kinevezésében és menesztésében, amennyiben azok állami támogatást vesznek igénybe.

A Gothár-féle zaklatási ügyben érintett Katona József Színház mellett három másik intézmény – az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség – tüntetést szervez ma estére a kultúra finanszírozásának tervezett átalakítása ellen, arra hivatkozva, hogy a törvényjavaslat sérti a színházi szakma autonómiáját. A szövetség petíciót is indított, amelyet már közel húszezren írtak alá.

Több kulturális szervezet – többek között a Magyar Teátrumi Társaság – azonban vasárnap nyugalomra intette a politika és a kultúra minden szereplőjét a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.