Konfliktus a Vatikánban
Több újságban is nagy port kavart az feltevés, hogy Ferenc pápa a cölibátus feloldásával enyhítené a paphiányt, amely például Amazóniát is sújtja. Elődje XVI. Benedek pápa Robert Sarah bíborossal közösen jegyzett könyvében azonban nemrég eltörölhetetlennek ítélte a papi nőtlenséget. Kovács István szerint a liberális média folyamatosan próbálja elmélyíteni a szakadékot az Egyház konzervatív és liberális szárnya között, a helyzet azonban korántsem olyan súlyos, mint az a híreket olvasva tűnik. Ferenc pápa például többször hangsúlyozta már, hogy esze ágában sincs eltörölni a cölibátust – hangsúlyozta a stratégiai igazgató.
Szánthó Miklós szerint a liberális, keresztény szellemiséget folyamatosan gyalázó, ateista gondolkodásmód – amely Ferenc pápát a migráció kapcsán folyamatosan piedesztálra emelte – igazából nem a világ problémáira akar megoldást találni. Azok, akik ezen felfogást vallják magukénak, önimádatukban nem fogadják el Istent.
Gender-érzékenyítés az óvodákban, iskolákban
A napokban robbant a hír, hogy egy magyar, négygyerekes család húsz év után hazaköltözött Kanadából, mert nem értettek egyet az ottani, liberális nevelési eszközökkel. A genderelmélet óvodától az egyetemig kötelező tananyag az országban, amelyben fontos szerepet kap a mássággal szembeni érzékenyítés is. Sajnos ez az LMBTQ-lobbi hazánkba is begyűrűzni látszik, a Hintalovon Alapítványnak már applikációja is van mindenre kiterjedő szexuális felvilágosítással. Szánthó Miklós szerint ez a fajta „genderérzékenyítés” a tudatmanipuláció tipikus példája, s az eredeti, teremtett nemi jelleg megtagadását akarja kiskorúakra ráerőltetni.
A január 21-én elhangzott műsor IDE kattintva hallgatható meg.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!