A Központ igazgatójának arra a kérdésére, hogy mennyiben játszik közre az egész ökoszisztéma rendjének felborításában a posztmodern túlfogyasztói életmód-kultúra, illetve az ezt kiszolgáló multinacionális vállalati lánc, Ferencz Orsolya kijelentette: „a kommunizmus mesterségesen generálta a környezet túlhasználatát és erőltetett átalakítását, a liberalizmus ennél egy picit rafináltabb, mert az egyén szabadságvágyára hivatkozva bontja le fokozatosan a morális gátakat”, ezáltal generálva a természeti károkat okozó legnagyobb problémákat. Szánthó Miklós hozzáfűzte: „az élet deszakralizálásával az élőhely szentségét is megszüntették”.
Az etikus vegán esete a bíróságon
Az Igazság órájában szó esett még a túlzásba vitt ökomoralizmus egy gyakorlati példájáról is: egy brit bírósági precedensértékű határozatban „védett csoporttá” nyilvánították az „etikus vegánokat”. Történt ugyanis, hogy egy férfit azért bocsájtottak el a munkahelyéről, mert szélsőségesen vegán. Ez olyan extrém esetekben nyilvánul meg, hogy nem utazik buszon – ezzel kockáztatva, hogy elkésik a munkahelyéről –, mivel a járművek is ütközhetnek bogarakkal. Szánthó Miklós szerint a probléma nem azzal van, hogy egyénileg kinek milyen furcsa szokásai vannak, hanem amikor ebből csoportidentitást kreálnak a jog eszközeivel, majd e csoport számára előjogokat és pozitív diszkriminációt zsarolnak ki.
Elhunyt Roger Scruton
A műsorban megemlékeztek még természetesen a nemrégiben elhunyt brit Sir Roger Scrutonról, aki a konzervatív gondolkodás filozófusaként hitt a nemzetek szuverenitásában, s elismerte a magyar kormány ezirányú erőfeszítéseit. Az Igazság órájában emlékeztettek arra is, Scruton már lefektette a konzervatív „zöldfilozófia” alapjait is: „úgy tűnik eddig senki nem talált ki még jobb motivációt a környezetvédelem ügye számára, mint az otthon iránti közös szeretetünket.”
A január 14-én elhangzott műsor IDE kattintva hallgatható meg.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!