Ingyen tanulhatnának Gyöngyöspata romái

Pénz helyett a tanulás lehetőségével biztosítanának jóvátételt azoknak a gyöngyöspatai roma családoknak, akiknek szegregáció miatt korábban kártérítést ítélt meg a bíróság. Az érintett gyerekek többek közt informatikai, nyelvi vagy akár életvezetési kurzusokra is beiratkozhatnának ingyenesen. A jogvédők holnap egyezkednek arról, ki az, aki elfogadná ezt a lehetőséget.

Csókás Adrienn
2020. 01. 17. 6:30
A szegregált oktatást okolják a rossz életkörülményeikért Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megírtuk, hogy a múlt héten Orbán Viktor kormányfő is igazságtalannak nevezte, hogy munkavégzés nélkül kapnának jelentős összeget egy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai. Így vélekedett a Hír TV-nek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is, aki szerint a Soros György által támogatott – pert indító – alapítvány célja az volt, hogy kárt okozzanak a magyar államnak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány 2013-ban felszámolta a szegregációt, ám a jogvédők csak két évvel később fordultak bírósághoz. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szintén úgy látná jónak, ha a jóvátételt a tanulás lehetőségével biztosítanák, például érettségire való felkészítéssel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.