Elmondta, a Meteorológiai Világszervezet szerint, ha nem is a legmelegebb év lesz 2019 globális átlagban, de a második, vagy a harmadik lehet.

Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.
Elmondta, a Meteorológiai Világszervezet szerint, ha nem is a legmelegebb év lesz 2019 globális átlagban, de a második, vagy a harmadik lehet.
Nagyon sok helyen nemzeti rekordok dőltek meg. 2019-ben 13 országban jelentettek új nemzeti hőmérsékleti rekordot. Európában két komoly hőhullám is volt. Szíriában pedig idén először 50 fokot is mértek – közölte.
Emlékeztetett arra is, hogy szélsőséges időjárási eseményből is sok volt tavaly. Példaként említette, hogy a Bahamákon a szigetek történetének legerősebb hurrikánja csapott le, sok helyen pedig erdőtüzek pusztítottak.
Magyarországon is jóval melegebb volt az átlaghoz képest. Az adatok összesítése után nagy valószínűséggel az derül majd ki, hogy 2019 még melegebb volt, mint 2018 – mondta a meteorológus.
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Sosem találod ki, kit vettek észre a rajongók az új pápa bejelentésén!
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Máris kiszivárgott egy titok XIV. Leó pápáról
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés
Bátor játékkal, de bosszantó vereséggel kezdte a világbajnokságot a magyar válogatott
Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.