Ma szavaz az Országgyűlés a kormány előterjesztéséről, amellyel az úgynevezett börtönbizniszt akarják megállítani. A jogszabálytervezetről így tegnap is vita folyt a Házban. Napirend előtti felszólalásában Budai Gyula (Fidesz) úgy fogalmazott: a korábban lefolytatott parlamenti vita egyértelműen bebizonyította, hogy a baloldal a „börtönbiznisz” oldalán áll, „falaz” a bizniszben érintett balliberális és a Soros-hálózathoz tartózó ügyvédeknek. Utóbbiak közel 12 ezer kártalanítási pert indítottak a magyar állam ellen, ezekre az állam több mint kilencmilliárdot fizetett ki, ennek viszont hetven százaléka ügyvédi letéti számlákon landolt.
– A börtönbiznisz megvalósítja a joggal való visszaélést, megkárosítja az államot, rombolja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat és sérti az emberek igazságérzetét – jelentette ki.
Az igazságügyi tárca államtitkára válaszában emlékeztetett, hogy Magyarország 1993 óta tagja az Emberi Jogok Európai Egyezményének, de csak 2010 után vált „slágertémává” a börtönviszonyokkal kapcsolatos terület, miután a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért pereket indított Strasbourgban. Völner Pál közölte: miután a kártérítések összege közel tízmilliárd forint, most törvényjavaslatban kezdeményezik a kifizetés felfüggesztését, és közben a nemzeti konzultáción kikérik a választópolgárok véleményét, hogy milyen megoldási javaslataik lennének ebben az ügyben.

Fotó: Teknős Miklós
A párbeszédes Tordai Bence szélsőjobboldali gyűlöletpolitikával vádolta meg a kabinetet, miközben a romagyilkosságokról emlékezett. „Ma ismét szélsőjobboldali, félkatonai szervezetek masíroznak a cigánytelepeken, és ismét gyilkos szavakat lehet olvasni az újságokban és gyilkos szavakat hallani a Parlamentben” – fogalmazott Tordai, közölve, hogy feljelenti a fideszes Horváth Lászlót, valamint a Mi Hazánkban politizáló Dúró Dórát, akik szerinte uszítást követtek el.
Tuzson Bence válaszában szégyenfoltnak nevezte a romagyilkosságokat, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy azok éppen Tordai pártszövetségeseinek, a szocialistáknak a kormányzása alatt történtek, majd utalt a baloldal és a volt radikálisok összeborulására. A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára szerint Tordaiéknak is azzal kellene foglalkozniuk, hogy miként lehet felemelni a cigányságot, ám ehelyett perek indítására uszították őket. – Az ő felemelkedésük útja az oktatáson keresztül vezet – szögezte le Tuzson, hangsúlyozva, hogy 2010 óta a romák között a felére csökkent a munkanélküliség és a szegénység.