időjárás 13°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo

Két kézzel szórja a pénzt az MSZP

Bákonyi Ádám
2020.02.13. 06:10
Két kézzel szórja a pénzt az MSZP

Csak januárban összesen ötvenmillió forint értékben kötött különböző megbízási szerződéseket Tóth Bertalan, az egyre fogyatkozó támogatottságú MSZP elnök-frakcióvezetője. Az egyik szerződésből ráadásul arra lehet következtetni, hogy a szocialisták tavaly eladhatták a „családi ezüstként” számontartott Villányi úti központ egy részét – amit most visszabérelnek.

A parlament honlapján közzétett adatok szerint Tóth Bertalan csak januárban összesen ötvenmillió forint értékben rendelt meg különböző szolgáltatásokat. Az MSZP országgyűlési képviselőcsoport alaptevékenysége ellátásához szükséges tanácsadói tevékenység végzése, tanulmányok, elemzések elkészítése címen az elnök-frakcióvezető 33 milliós megbízást adott a párthoz ezer szállal kötődő Sapienza Kft.-nek, mindössze hat hónapos időszakra.

A Villányi út 11–13. szám alatti ingatlanon lévő 217 négyzetméter alapterületű irodahelyiségek egész éves bérlésére az MSZP elnöke továbbá 10,5 milliós szerződést kötött a Sapienza Plus Kft.-vel. Ez már csak azért is érdekes, mert a szocialisták korábban hevesen tagadták, hogy eladnák a családi ezüstként számontartott Villányi úti székhelyüket, amely a párt által alapított Villányi úti Konferencia-központ és Szabadegyetem Alapítvány tulajdona.

A jelek szerint, ha nem is az egészet, de egy részét mégis eladhatták a hatezer négyzetméteres ingatlannak, amit most visszabérelnek. A cégadatok szerint a Sapienza Plus Kft.-t tavaly alapították, tevékenysége pedig „saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése”. A Sapienza Kft.-t egyébként tavaly januárig az MSZP korábbi pártpénztárnoka, Puch László tulajdonolta, akitől Török Ottó, a második Gyurcsány-kormány sportszak­államtitkára vette át a stafétabotot.

A tulajdonosváltás után nem sokkal a vállalat egy új leánycéget is alapított, ez lett a Sapie­nza Plus. Egyébként magától a Sapienza Kft.-től 2011 és 2019 eleje között az MSZP összesen 411 millió forintért rendelt tanácsokat, elemzéseket és nyomdai szolgáltatásokat. Januárban Tóth Bertalan végül még egy hétmillió forintos szerződést is kötött a „Google G Suite szoftver licenc viszonteladói értékesítésére, valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtására” az Aliz Technologies Kft.-vel.

A Villányi úti székházból is hasznot húznak a szocialisták
Fotó: Havran Zoltán

A jelek szerint Tóth Bertalan, aki 2016 júniusától vezeti az MSZP ország­gyűlési képviselőcsoportját, 2018 óta pedig a pártot is, valóságos rekorder a megbízási szerződések terén: a szocia­listák frakciója csak 2017-ben 67 alkalommal, összességé­ben 209 867 071 forintot költött ilyen célra a számára nyújtott támogatásból. De nagy vissz­hangot keltett, amikor Tóth tavaly márciusban mindössze négy hónapra, harmincötmillió forintos elemzői, tanácsadói szerződést kötött a Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit Kft.-vel, amit egy nappal a megbízás előtt jegyeztek be, székhelye pedig a Villányi úti központ.

A társaságot az a Szeredi Péter vezeti, aki az MSZMP KB munkatársa, a Medgyessi-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemzőközpont vezetője, a Gyurcsány-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója, majd a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke volt.

Adódik a kérdés, hogy az MSZP-nek miért éri meg százmilliós nagyságrendben tanácsokat kérnie, hiszen a párt 2010 óta folyamatos lejtmenete megállíthatatlannak tűnik, Tóth Bertalan vezetése alatt pedig elérte eddigi mélypontját: a legutóbbi felmérések szerint négyszázalékos támogatottsággal a szocialisták nem jutnának be a parlamentbe.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.