Apponyi Albert levele kis híján kormányt buktat

Szokatlan a nyitánya Simonyi-Semadam Sándor március 15-én esküt tett kormányának.

Szokatlan a nyitánya Simonyi-Semadam Sándor március 15-én esküt tett kormányának. Az új miniszterelnök ugyanis programja ismertetése után felolvassa Apponyi Albert hozzá intézett levelét, amelyben a párizsi békedelegáció vezetője Nyugaton vélelmezett önkényeskedő hazai megnyilvánulásokat tesz szóvá. Az eset nagy felháborodást vált ki. A Pesti Hírlap így számol be 18-án erről: „a miniszterelnöki beszédbe, gróf Apponyi Albert szövegezésé­ben, betét került, amelynek kísérőzenéje, kicsi híja, gyászdalává vált az alig levegőhöz jutott új kormánynak. Megesett majdnem, hogy a kormánybemutatkozásnak kormánybuktatás lett a vége, ami végtére a magyar parlamentben sem példátlan eset.”

Maga a levél dodonaian homályos, konkrétumokban szegény. „Mindegyre sűrűbben érkeznek hozzánk hírek, amelyek arról számolnak be, hogy hazánkban egyéni vállalkozások felekezeti szempontokból a polgároknak a köztörvények által biztosított szabadságát és az egyének életét veszélyeztető módon erőszakoskodnak. […] A békedelegáció kötelességszerű figyelemmel kíséri a világsajtóban a közállapotokat illető közléseket és ezekből mély sajnálattal majdnem nap nap után képes megállapítani azt a felette hátrányos megítélést, amellyel az általunk jelzett törvénytelen cselekmények találkoznak. […] Mindezekből kiindulva, a békedelegáció a többször ecsetelt eseményeket és az azokból előállott következményeket újból mérlegelés tárgyává tette, és elhatározta, hogy előterjesztéssel él a tisztelt kormányhoz: méltóztassék haladék nélkül minden erővel és az államhatalom súlyának teljes latba vetésével intézkedni, hogy a törvény uralma az egész vonalon mielőbb helyreálljon. […] Ha az eredménytelenséget rajtunk kívül álló, de mindezek dacára továbbra is érvényesülő akadályok idéznék elő, akkor egyáltalán további megfontolásunk tárgyát képezi, vajon ha a szanálás a legrövidebb idő alatt be nem következik, egyáltalán lehetünk-e abban a helyzetben, hogy megbízatásunkban továbbra is eljárjunk.”

Apponyi Albert cikornyás, néhol mondattanilag nehezen értelmezhető közlésének ellentmond, hogy Az Ujság már két nappal azelőtt arról írt: a békeszerződésben „a hírek szerint módosításra nincs kilátás”, s párizsi sajtóinformációk szerint „a legfelső tanács döntését néhány nap múlva fogják közölni a Párizsban lévő magyar delegációval, azután felszólítják Magyarországot, hogy tíz napon belül írja alá a szerződést.”

Másrészt a 18-i, Ha az entente nem változtat álláspontján, a delegáció hazajön alcímű cikk azt tartalmazza: „a magyar békedelegáció nem hajlandó magát az entente verdiktjének alávetni, ha a feltételeken nem változtatnak. Apponyi párizsi útja előtt kijelentette, hogy ha lényeges módosítás nem történik, a békeszerződést semmi körülmények közt sem írja alá. […] Az entente közvetlen tárgyalásra nem hajlandó, írásbeli dokumentumainkat sem honorálja. Az entente magatartása, ha intranzigens álláspontján megmarad, arra kényszeríti a békedelegációt, hogy a feltételesen tett kijelentést valóra váltsa.” Vagyis Apponyi már a levél írásakor tudta, hogy az itthoni viszonyokról szóló híradások nem befolyásolják az oktrojált békeszerződés pontjait.

A fejleményekről a Budapesti Hírlap így számol be: „A folyosóra tódult képviselők pró és kontra vitatták, helyesen vagy helytelenül cselekedett-e Simonyi-Semadam, amidőn Apponyi levelét felolvasta. A miniszterelnök támadói különösen azt vetették szemére, hogy olyképp adta elő a levelet, mintha a maga részéről hitelesítené a tartalmát.” Az Est megjegyzi: „A más árnyalathoz tartozó miniszterek is helytelenítik azt, hogy Simonyi miniszterelnök itt a képviselőházban felolvasta Apponyi levelét, anélkül, hogy azt előzetesen a minisztertanácsnak bemutatta volna, anélkül, hogy arról a többi miniszternek egyáltalán tudomása lett volna.” A Pesti Hírlap értékelése: „A levél nyilvánosságra hozatala és kommentálása rossz hangulatot keltett a keresztény egyesülés pártjában, s annyira fokozta az egy idő óta úgyis tapasztalható elégedetlenséget, hogy pillanatnyilag válságtól is tartani lehetett. A keresztény egyesülés pártja ugyanis hibáztatta, hogy a miniszterelnök nem ismertette előbb a pártjában programját és nem tájékoztatta őket Apponyi levelének tartalmáról. Helytelenítették azt is, hogy a külföldi sajtó közleményeit, amelyek nagyrészt ellenséges forrásból származnak, a miniszterelnök nem szállította le kellő értékére.” A Budapesti Hírlap szerint „Simonyi-­Semadam megmagyarázta, hogy szavait félreértették, mert zavarták […] hangoztatta, hogy távolról sem azonosítja magát az Apponyi levelében foglalt adatokkal. Az ezredrésze sem igaz abból, amit a külföldi sajtó terjeszt rólunk.”

Az Ujság vezércikke úgy fogalmaz: „Nincs két hónapja még, hogy az entente átlátta, hogy a bolsevizmussal szemben a legyőzött nemzetek szövetségére is szükség van. Akkor igazuk volt, s a szükség nem múlt el azzal, hogy közben megfeledkeztek róla. S Magyarországra gondolva, talán hasznosabb lenne egész Európára, ha nem azt néznék, hogy Magyarországon akad néhány ismeretlen tettes, hanem hogy itt nem akad többé őrült, aki a bolsevizmust megkísérelné, hacsak a békeszerződés erre egyenesen nem kötelez bennünket.”