Orbán Viktor: Jól vizsgázott az ország

A koronavírus-járvány hosszú hónapokig tart majd, az életünk megváltozik, nem olyan lesz, mint amilyen lenni szokott – jelentette ki tegnap Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A kormányfő hangsúlyozta, hogy beszélhetünk pénzről, gazdaságról, de most az emberélet az első, a cél, hogy minél kevesebb áldozat és megbetegedés legyen, ugyanakkor a kormány már készíti a jövőre vonatkozó terveket. A miniszterelnök beszélt az illegális bevándorlásról is, úgy vélte, kétfrontos háborúban vagyunk: a koronavírussal éppúgy harcban állunk, mint a migrációval. A két dolog között logikus összefüggés van, mivel mindkettő mozgással terjed – tette hozzá.

Magyar Nemzet
2020. 03. 14. 9:04
ORBÁN Viktor
A kormányfő köszönetet mondott az ápolóknak, orvosoknak, járványügyi szakembereknek Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarországon egyelőre egyedi megbetegedések vannak, azért harcolunk, hogy ebből ne alakuljanak ki csoportos megbetegedések, és bár nem fogadnék arra, hogy ezt sikerül megakadályozni, most még azt a védelmi vonalat erősítjük, amely az egyedi megbetegedéseket elválasztja a csoportostól. Az emberek 60-80 százaléka úgy fertőződik meg, hogy nem is észleli, hogy átment rajta a vírus, az idősebb, legyengültebb szervezetű emberek esetében súlyosabb lehet a helyzet, ezért a szülein­ket, nagyszüleinket kell védeni – foglalta össze a pillanatnyi helyzetet Orbán Viktor, aki szerint nem érdemes abban reménykedni, azt az illúziót táplálni, hogy egy-két hét alatt túljutunk a koronavírus-járványon, ez hosszú hónapokig tart majd.

– Ezért azzal kell számolni, hogy az életünk megváltozik, nem olyan lesz, mint amilyen lenni szokott, mert a járvány elhárítása érdekében intézkedéseket kell hozni – tette hozzá, és hangot adott a véleményének, miszerint a magyar jogrend alkalmas arra, hogy a kormányt a hatékony és gyors védekezésre eszközökkel ruházza fel, a kormány pedig nem fog habozni, hogy ezeket alkalmazza.

Óvatosan kell vele bánni

Orbán Viktor azt mondta, a rendkívüli jogrend Magyarországon mást jelent, mint a legtöbb európai országban, ez egy alkotmányban szabályozott különleges helyzet, amikor az általános alkotmányos elveket és szabályokat felfüggesztik, kikerülik, és olyan intézkedéseket lehet meghozni, amelyeket a vészhelyzet súlyossága indokol, így gyors és azonnali intézkedéseket tesz lehetővé. Ez odáig is elmehet, hogy üzemeket, gyárakat lehet állami irányítás alá vonni, ez valahol a békebeli demokrácia és háborús állapot közötti fázis, óvatosan is kell vele bánni – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő köszönetet mondott az ápolóknak, orvosoknak, járványügyi szakembereknek
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor köszönetet mondott az ápolóknak, orvosoknak, járványügyi szakembereknek. – A kormányzat képes annyi egészségügyi szakembert mozgósítani, amennyi kell, az eszközök elegendők lesznek, ennek ellenére póteszközök beszerzését rendelték el – mondta. Világossá tette: a pénzügyi erő is rendelkezésre áll, nincs pénzügyi korlátja a védekezésnek, emberéletekről van szó, ez minden mást megelőz. Kiemelte azt is, hogy fegyelmezettség tekintetében jobban állunk, mint sokan gondolták volna, a védekezést, az operatív törzs utasításait az emberek fegyelmezetten megvalósítják. – Az ország eddig jól vizsgázott, sok krízisen kellett együtt átjutnunk, és válsághelyzetben Magyarországon az emberek összetartanak, a bajban kiválóan teljesítenek, a járvány korlátok között tartásához rendelkezünk a szükséges együttműködési képességgel – értékelte az eddig történteket.

Külföldiek hozták be

Az egyetemek bezárásával kapcsolatban közölte, erre azért volt szükség, mert Magyarországon sok tízezer külföldi hallgató van, és Magyarországra a járványt elsősorban a külföldiek hozták be, az ő körükben terjed. De nem lehet különválasztani a külföldi diákokat a magyaroktól, ezért ez tűnt ésszerű lépésnek – magyarázta a miniszterelnök, Orbán Viktor ismételten leszögezte: az emberélet az első, a cél, hogy minél kevesebb áldozat és megbetegedés legyen. Ugyanakkor már „készítik a terveket a holnapra és a holnaputánra”, hiszen súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni. A kormány kidolgoz olyan gazdaságvédelmi akcióterveket, amelyek egy-egy ágazatnak jelentenek majd segítséget, megoldást, mert a gazdaság leállása nem ugyanolyan mértékben sújtja a különböző ágazatokat. A leállt gazdaság újraindítását szolgáló, teljesen új megközelítésű gazdaságvédelmi akciótervet és azt szolgáló költségvetést kell készíteni – közölte.

Kétfrontos háború

A kormányfő szólt arról is, hogy kétfrontos háborút vívunk, a frontvonal egyik oldalán a migráció, a másikon a koronavírus van. A mozgás terjeszti a betegséget, és a migráció maga a mozgás, a két dolog között logikus összefüggés van – közölte, és megállapította, hogy a migráció ellen sikeresen védte meg magát az ország, és bár vannak új javaslatok a szétosztásra euró­pai bürokratáktól, Magyarország ezt továbbra is ellenzi. Azt hangsúlyozta, hogy meg tudjuk védeni az álláspontunkat, eddig sem engedtünk az elhibázott brüsszeli migrációs politikának, és ezután sem fogunk.

A kormányfő ezzel kapcsolatban kijelentette: csak és kizárólag a magyarok mondhatják meg, kit engednek be az országba, ez egy magyar ügy, a mi sorsunk, a mi életünk, a mi országunk, és nem engedjük, hogy bárki más rossz ötletekkel, tanácsokkal, utasításokkal tönkretegye az eddigi életformánkat, megsemmisítse azokat az eredményeket, amelyeket nagy nehezen, talpra állítva a magyar gazdaságot, elértünk. Orbán Viktor úgy fogalmazott: érti „a széplelkű nyilatkozatokat”, amelyeket a nyugat-európai vezetők időnként jó tanácsként, „kicsit lekezelő módon, kioktatóan” akarnak adni, de ezeket elengedi a füle mellett, mert ezek a vezetők egy másik realitásban élnek.

– Az lenne a fontos, hogy mindenki végezze a saját dolgát, minket hagyjanak védekezni, hogy megvédhessük a saját életünket – mondta Orbán Viktor, és leszögezte: a tranzitzónák továbbra is zárva maradnak, és semmilyen migrációs szétosztási paktumban nem veszünk részt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.