Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője közölte: szerdán megkezdte működését az operatív törzs által életre hívott honlap, amely összefoglalja a koronavírussal kapcsolatos információkat, teendőket.

Fotó: Bach Máté
Kitért arra, hogy minden olyan jogsértést szankcionálnak, amely a járvánnyal kapcsolatos haszonszerzésre vagy az emberek megtévesztésére irányul. A Nemzeti Nyomozó Iroda négy ilyen esetben indított büntetőeljárást. Emellett 28 olyan híroldalt találtak, amelynek írásai kimerítik a közveszéllyel fenyegetést, erre vonatkozóan további vizsgálatok szükségesek. Azt mondta, sajnálatosan több „komolynak számító” hírportál is átvesz olyan híreket, amelyek tévedésen alapulnak. Arra kért mindenkit, csak ellenőrzött információt osszon meg.
A Magyar Nemzet kérdésére, hogy a március 15-i tömegrendezvényeken lesz-e rendkívüli intézkedés a koronavírus miatt, Menczer Tamás külügyi államtitkár elmondta: mivel járványügyi helyzet van a világon, napról napra változik a helyzet, így egyelőre nem tudnak biztosat.
– A magyar kormány mindennap mérlegeli a friss információkat, ezek birtokában a megfelelő időben meg fogja hozni a döntéseket, a magyar emberek egészségének védelmét szem előtt tartva – tette hozzá.
Idekapcsolódik az a tegnapi hír is, hogy a koronavírus-fertőzés lengyelországi megjelenése miatt törlik a március 15-i budapesti ünnepségre készülő lengyelek különvonatát.
A külgazdasági és külügyminiszter szerdán bejelentette, péntektől jövő csütörtökig a tizenkettőből kilenc magyar állampolgár hagyhatja el a karantént. Szijjártó Péter kiemelte: az érintettek továbbra is jól érzik magukat, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Japánban vannak karanténban. Hozzátette: két, Kínában tartózkodó magyar nem kívánja elhagyni tartózkodási helyét, egy Japán partjainál veszteglő hajón lévő magyar szervezetében pedig kimutatták a vírust, így ő gyógyulásáig karanténban marad.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!