A kormány ma bejelentett gazdaságélénkítő csomagjának egyik része a Család és Nyugdíjas Védelem Program nevet viseli. Orbán Viktor kormányfő kiemelte, hogy ennek a legfontosabb része, hogy: „visszaépítik” a 13. havi nyugdíjat.
A miniszterelnök kiemelte, hogy ezt négy részletben teszik meg: 2021. februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egy heti nyugdíjat kapnak majd, és ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is.
A DK mai elnöke, Gyurcsány Ferenc
2009 februárjában mint kormányfő jelentett be brutális megszorítócsomagot, amelyet a következő hónapokban – ahogy arról a korabeli híradások részletesen beszámoltak – újabb megszorítótervek, lépések követtek, immár Bajnai Gordon miniszterelnöksége mellett. Az intézkedések a társadalom egészét súlyosan érintették: jelentősen emelkedett az áfa és a jövedéki adó, s bár csökkent a járulék, a korábbi különadók jórészt beépültek az általános szabályok közé. Ezek mellett megszüntették a 13. havi nyugdíjat, megemelték a nyugdíjkorhatárt.