Tizennégyezren várnak ivóvízre Nagyatádon és környékén

2020. 07. 27. 14:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó esetben kedd reggelre folyik újra ivóvíz a csapokból a villámárvíz által sújtotta Nagyatádon, a várossal szomszédos Ötvöskónyiban és Lábodon – írja az Atádhír.hu. Ma reggel sikerült megközelíteni Nagyatád egyik vízkútját, és miután azt a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. munkatársai fertőtlenítették, üzembe is helyezték. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy a víztornyot tölteni tudják. Mint megírtuk, vasárnap reggelre a vízszolgáltató cég szennyvíztelepére és szárazcsapjaira is rázúdult az ár, ezért Nagyatádon és környékén csak forralás után volt ajánlatos csapvizet inni. Ez idő szerint a város és környéke ellátását kora reggeltől késő estig három egy köbméteres tartályból és négy nagy autóból biztosítja a vízszolgáltató. A DRV Zrt. szakemberek úgy látják, ha továbbra is a kedd délelőttihez hasonló ütemben húzódik vissza a megáradt Rinya-patak, akkor kedden még egy kutat üzembe lehet helyezni. Nagyatád önkormányzatának jegyzője szerint korai lenne még az árvíz okozta kár anyagi vonatkozásairól beszélni, az viszont már látszik, hogy a Rinya-patak medrében és partoldali védművében jelentős kárt okozott a villámárvíz.

Kovács Ildikó kérdésünkre elmondta: annak ellenére, hogy az árvíz vasárnap virradóra zúdult a városra, a lakosság körében nem volt pánikhangulat, a kellemetlenségeket és kárelhárítási intézkedéseket megértően fogadják a nagyatádiak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.