Vezényszóra kirántják a hüvelyekből az egyszer használatos injekciós tűket, miközben szivárványlobogók takarják ki a Szentháromság-szobrot és vele együtt a felkelő napot. A fiúk is egymást, meg a lányok is egymást tapogatják, majd áthevülten elfoglalják az óvodát, az iskolát meg a parókiát.
Lázálom, akárcsak a másik pesti selyemfiúé, kőkeménykedő Gyurcsányé, aki meg azzal köszöntötte az ország népét: – Az állam a népé, nem a kormányé. Ezért adjuk vissza a népnek az országot. Ez a másik erkölcsi anarchista, aki miniszterelnök korában még azt hajtogatta: – Nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól [...] az én személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a k...rva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor a csapatával?
A kérdés mára nem kérdés, mint ahogyan a kérdező alpári, tahó viselkedése sem, mert az változatlan maradt. Kőkemény ünnepi bejegyzése azért is vízzel összegyúrt homokgolyó, mert ugyancsak Gyurcsány a Kossuth Klubban 2004-ben így énekelt: – Emberek! Vegyétek észre, hogy becsapnak benneteket, nincs az az állam, amely boldoggá tehet titeket! Ti vagytok a felelősek önmagatokért, családotokért, az életért – mondta Magyarország akkori miniszterelnöke, majd morális csődbe vitte az országot.
Erkölcsösségről beszélvén mondhatnék egy illő hasonlatot, de az idézett beszédmondó színvonalának inkább a vicc felel meg: Mi a különbség a patkány meg a mókus között? Semmi, csak a mókusnak jobb a sajtója.
Nem csodálom, ha mindezek után az emberek torkán megakadt az ünnepi misén megszentelt kenyér, szájukban ecetté vált a bor, de rózsafüzéres kezeikbe felgyülemlett a haragos erő, noha a vidéki polgárok sohasem hirdették azt, hogy erkölcsösebbek lennének, mint a pestiek. Eddig sem kellett, anélkül is tudjuk.
Bocsánat, vidék! Bocsánat, nógrádi őseim: Pesten lakom!
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!