Augusztus 20-án, csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az állami ünnepi programok, viszont a Kossuth Lajos téri tisztavatást megtartják, ezért a 2-es villamos szerdán déltől csütörtök 16 óráig rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A 17 órakor kezdődő szentmise miatt 13 óra és 20 óra között a bazilika környékén lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait, ezért a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a Szent István-bazilika megállóhelyen – írták.
Csütörtökön, pénteken és szombaton az M3-as metró Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, a pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig továbbra is az M30-as állomáspótló busszal érhető el. Vasárnap a megszokott hétvégi rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.
A fővárosi közösségi közlekedési járatok augusztus 20-án az ünnepnapi menetrendjük szerint, augusztus 21-én és 22-én a szombati menetrendjük szerint, augusztus 23-án a vasárnapi menetrendjük szerint indulnak.
A MÁV tájékoztatása szerint a vonatok 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak.
A Volánbusz azt közölte: a buszok csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint közlekednek.