A Készenléti Rendőrség jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt indított eljárást augusztus 11-én a szolnoki B. József és M. Viktor ellen. A nyomozók még augusztus 6-án tartottak házkutatást B. József szolnoki lakásában, mert információik voltak arról, hogy az amatőr műgyűjtő tiltott módon szerzett be régészeti leleteket. A kutatás során a ruhásszekrény polcairól előkerült egy 50 centiméter hosszúságú, vasból készült, és az időszámításunk előtti I–III. századból származó kés. A helyszínre hívott régészeti szakértő szerint az eszköz a közel 2000 évvel ezelőtti korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, és feltehetően egy kelta sírból való.
A nyomozás eddigi információi szerint földmunkák során kerülhetett elő, egyelőre nem tudni, mikor és honnan. B. József az otthonában megtalált régészeti leletről úgy nyilatkozott, hogy azt M. Viktortól vásárolta. M. Viktor kihallgatásán azzal védekezett a tárgyat egy bolhapiacon vette, maximum 200 évesnek gondolta, ellene is eljárás indult.
A hatályban levő jogszabályok szerint ha valaki a kulturális javak körébe tartozó, talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el. A rendőrség kéri, hogy amennyiben hasonló tárgyat talál valaki, saját érdekében vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezze a rendőrségnek. A régészeti lelet beszolgáltatója az értékes tárgy átadásával jutalomra számíthat.