Kavalecz Imre sajtóügyeletes közölte: Nagykáta és Tápiószecső között leszakadt a felsővezeték a Bukarestből a Keleti pályaudvarra tartó Dacia gyorsvonat közlekedésekor. Az utasokat egy másik vonatra szállítják át.

A két állomás között csak egy vágányon közlekednek a szerelvények, emiatt a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon húsz-harminc perces késésekre kell számítaniuk az elővárosi vonatok, valamint a békéscsabai InterCity és gyorsvonatok utasainak.
A helyreállítást a déli órákra ígérik a szakemberek, addig várhatóan újabb korlátozásokat is bevezetnek.
A Nagykátáról a Keleti pályaudvarra 7.01-kor induló S60-as vonat szombaton nem közlekedik – írta a sajtóügyeletes.
Kollár Kingát azért nem váltja le Brüsszel, mert nagyon kevés ilyen embert találnak.
Mintegy 50 kilométert utazott a vírus, és ebben a Gulyás Márton vezette Partizánnak, valamint a a Tisza agrárpolitikai szakértőjének is lehet felelőssége.
A húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
A kormányfő szerint az amerikai kormánnyal már folynak a tárgyalások, amelyeknek akár már fél év múlva lehetnek kézzel fogható eredményei.
Véletlen vagy felelőtlenség? Mi történt Rábapordányban Gulyás Mártonék forgatása után?
Magyar Péter a Tisza Párt győzelme esetén börtönbe fog kerülni
Különös fiolák és virágcsokor: mindent hátrahagyva tűnt el a magyar tanár - Galéria
Eldőlt: ez lesz Magyarország legújabb autópályája – térkép
Kitálalt a Farm VIP versenyzője: 14 év és egy gyermek után elvált, ez az oka
Nagy változások előtt a lakáspiac: több millió forintos sarcot is kérhetnek hamarosan az önkormányzatok
Az olimpiai bajnoknő sokkolta a résztvevőket a fia iskolai futóversenyén + videó
Szombati sportműsor: Paks–Puskás az NB I-ben
Medvegyev elmondta, mikor lehet béke
Macron szembeszáll Trumppal
Koskovics Zoltán: Sorsdöntő válaszúthoz érkezett Európa
Bezártak a boltok a négynapos húsvéti ünnepek idejére, de van egy kiskapu
Kollár Kingát azért nem váltja le Brüsszel, mert nagyon kevés ilyen embert találnak.
Mintegy 50 kilométert utazott a vírus, és ebben a Gulyás Márton vezette Partizánnak, valamint a a Tisza agrárpolitikai szakértőjének is lehet felelőssége.
A húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
A kormányfő szerint az amerikai kormánnyal már folynak a tárgyalások, amelyeknek akár már fél év múlva lehetnek kézzel fogható eredményei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.