Magyarország Trianon századik évfordulójára újra tekintélyt vívott ki magának az elmúlt tíz év teljesítményének köszönhetően, és ezzel azt üzeni a térség politikai vezetőinek, hogy a jövőben biztosan nem lehetünk sikeresek egymás rovására – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.
A házelnök hangsúlyozta, azért kezdeményezték 2020 nemzeti összetartozás évévé nyilvánítását, hogy ne csupán arra emlékezzen az ország, milyen tragédia történt vele Trianonban, hanem azt is ünnepelje meg, hogy e tragédia ellenére is túlélte az elmúlt száz esztendőt.

– Noha Trianonban a szerződést megfogalmazóknak a – talán nem is nagyon titkolt – szándékuk az volt, hogy halálra ítéljenek bennünket, úgy is, mint országot, államot, úgy is, mint nemzetet eltöröljenek a föld színéről – fogalmazott Kövér László, aki szólt arról is, a magyar szépirodalom, valamint film- és színházművészet az elmúlt harminc évben nem dolgozta fel széles körben hozzáférhetően a száz évvel ezelőtt történteket. A parlament elnöke aláhúzta: a külső nyomás, az identitásukban kárt okozó fenyegetettség, különösen a migránshullám volt az, ami újra összeterelte a visegrádi országokat. Szavai szerint a visegrádi négyek így ismét nemcsak védekező, hanem építő jellegű, kooperáló együttműködést alkotnak, amely a jövőben még tágabb közép-európai együttműködés alapjává válhat.