Jelentősen nőtt a hungarikum-pályázat keretösszege

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított – mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben.

Forrás: MTI2020. 09. 22. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy István elmondta azt is, hogy a pályázati támogatás segítségével valósult meg Reziben tavaly a sajtótájékoztatónak is helyet adó, bemutató- és rendezvénytérként is használt Pajtamúzeum. Idén pedig a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás hagyományait bemutató épület készülhet el, ahol a helyi családok, közösségek az általuk megtermelt szőlőt, gyümölcsöt tudják gépekkel feldolgozni.

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy hungarikumokként nem csupán a kiváló magyar élelmiszerekre hívják fel a figyelmet, hanem a világörökségi helyszínekre, vagy a kedvenceinkre, mint a puli, a kuvasz, a szőregi rózsatő.

„Úgy erősíthetjük meg a magyar gazdaságot, ha felhívjuk a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket magyar emberek hoztak létre” – mondta. Az értékmentéskor és az értékőrzéskor azonban nem arról van szó, hogy „milyen volt egykor a magyar, hanem hogy hagyományait megélve milyen most, és milyen lehetne” – fogalmazott V. Németh Zsolt.

Kitért rá, hogy az idén a divatra, mint hagyományra is kiírtak pályázatot, mert az egykori viseletekre nem úgy kell tekinteni, mint régi korok termékére, amelyeknek múzeumokban van a helye. Idén 37 pályázó összesen 15 millió forintot nyert, hogy bemutathassa, miként jelenik meg ma az egykori formavilág, díszítmény vagy nyersanyag, s mindezeket jövőre a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén láthatja a közönség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.