– Ha valaki új építésű ingatlant vásárol a jövő év január elsejét követően, ami egy lakásnál nem haladja meg a százötven, háznál a háromszáz négyzetméteres alapterületet, akkor neki a mostani 27 százalékos áfa helyett csak ötszázalékos áfát kell fizetnie – mondta el Novák Katalin családokért felelős miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Példaként említette, hogy
ez egy 30 millió forintos ingatlan esetében hat és fél millió forint megtakarítást jelenthet, egy 50 millió forint plusz áfás ingatlannál pedig már 11 millió forintos megtakarításról van szó.
A miniszter a műsorban egy családosok támogatását érintő bejelentést is tett: az új építésű otthont vásárló családosok további kedvezményt kapnak január elsejét követően.
– Ez azt jelenti, hogy azok, akik csokkal vásárolnak új építésű otthont, január elsejét követően ötszázalékos áfa mellett tudják megvásárolni ezt az ingatlant, de az ötszázalékos áfatartalmat vissza is igényelhetik.
Mint mondta, ez egy 30 millió forint plusz áfa értékű lakásnál másfél millió forintos visszaigénylést jelent a hat és fél millió forint megtakarításon túl, az 50 millió forint plusz áfa értékű ingatlannál pedig már két és fél millió forintos visszaigénylésről van szó, ami egészen biztosan a vásárlóhoz, azaz a családhoz jut majd el, hiszen ők fogják visszaigényelni ezt az áfatartalmat.
Mint ismert, Novák Katalin családokért felelős miniszter terjesztette be a legutóbbi kormányülésen azt az új családvédelmi javaslatot, hogy legyen újra öt százalék a lakásépítés áfája 2022 végéig, amikor már a tervek szerint lesz vakcina, és véget ér a koronavírus-járvány. A kabinet megtárgyalta és elfogadta az intézkedést. Első lépésnek nevezték, hiszen sok segítségre van szüksége a családoknak ahhoz, hogy az eddig elért életszínvonalat meg lehessen őrizni.
A tárca nélküli miniszter a műsorban arról is beszélt,
szükség van arra, hogy a családok segítséget kapjanak, és hogy az elmúlt tíz év eredményeit megtartva igyekezzenek azokat még tovább bővíteni.
– Fontos, hogy amikor egy váratlan élethelyzettel szembesül mindenki – hiszen a koronavírus-járvány bizony próbára tesz mindannyiunkat –, ebben a helyzetben se kelljen visszalépni, lemondani arról, amit az elmúlt tíz évben már elértek a magyar családok – hangsúlyozta Novák Katalin. Hozzátette: hogyha otthon és munka van, akkor sokkal könnyebb az élet, több és jobb esély van arra, hogy tudnak egyről a kettőre lépni a családok.
Ennek az új otthonteremtési programnak az egyik eleme az áfacsökkentés.
Arra a kérdésre, hogy egy olyan családvédelmi intézkedés, mint az ötszázalékos áfa hozzájárulhat-e a gazdaság bővítéséhez is, Novák Katalin elmondta, megítélése szerint azok a jó döntések, amelyek több célt is egyszerre, vagyis párhuzamosan tudnak megvalósítani.
– Szeretnénk azt, ha a gazdaság nem állna le az előttünk álló hónapokban sem, hanem éppen ellenkezőleg, élénkülni tudna, és célunk az, hogy minél több embernek legyen munkája
– jelentette ki.