Egy nehéz körülmények közül indult, roma származású neurobiológus életútját bemutató cikk kapcsán elmélkedett az esélyegyenlőség kérdéseiről
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. Azonban a Facebookon közzétett, világjobbító hangulatú bejegyzés hitelessége már csak azért is megkérdőjelezhető, mert éppen
Kunhalmi volt az egyik leghangosabb szószólója a rasszista-antiszemita kijelentéseivel
hangos botrányokat kiváltó Bíró László mögötti baloldali összefogásnak az október 11-i szerencsi időközi választáson. „Hány, meg hány kisgyermek álmát ítélik halálra, még mielőtt felfoghatná, hogy neki több és jobb is járna, többre is képes lenne. […] Hiszem, hogy Magyarország is olyan hellyé tudna válni, mert olyan hellyé tehetjük, ahol nemcsak a szerencsén múlik egy kilátástalanságba született gyermek jövője, hanem rendszereink működnek úgy, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki” – fogalmazott a társelnöknő a közösségi oldalán.
Azzal azonban nem volt problémája Kunhalminak, hogy Bíró a cigányságot és a zsidóságot mélyen megalázó, gyalázkodó kijelentéseket tett éveken keresztül, láthatóan huzamosabb ideig kirekesztő és gyűlöletkeltő eszmék határozták meg a világképét. A jobbikos politikus egyebek mellett a cigányságra általánosítva bűnözőként utalt, s szerinte a „Hasszánok” mellett a „Sztojkáktól” is meg kellene védeni az országot. Az izraelita vallásúak Bíró számára egyszerűen csak „tetűcsúszdások”, a magyar főváros pedig „Judapest”. Mindezért csak egy hevenyészett Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot a Koncz Zsófiától (Fidesz) végül vereséget szenvedett jelölt. Kunhalmi és társai – köztük Karácsony Gergely főpolgármester – pedig rendkívül készségesen elfogadták a különös apológiát (Bíró egyes rasszista megnyilvánulásait ugyanis a Fidesz 2018-as kétharmados győzelme miatti frusztrációjával okolta).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!