Csempészcsoporttal is kapcsolatban állhatott Legény Zsolt

Gyalog kellett hazánk területére lépnie Legény Zsoltnak, miután személygépkocsiját és az abban talált 11 500 doboz zárjegy nélküli cigarettát az ukrán hatóságok lefoglalták – derült ki a Hír TV Informátor című műsorának pénteki adásából. Legény Zsolt 2006 és 2014 között volt parlamenti képviselő, az ügy kirobbanásáig pedig az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szövetségének alelnökeként és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnökeként dolgozott. – Sokat elmond a magyar baloldal állapotáról, hogy ez az illető, ez a bizonyos Legény Zsolt az MSZP etikai bizottságát vezette – mondta az ügyre reagálva Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Magyar Nemzet
2020. 12. 21. 6:38
Legény Zsolt
Az MSZP-s politikus szervezett bűnözőkkel üzletelhetett Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyíregyházán az a hír járja, hogy már évek óta tudni lehetett Legény Zsolt korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőről, hogy Ukrajnából csempész cigarettát Magyarországra – tudta meg az Informátor. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője elmondta, a cigarettacsempészet nagy tételben Ukrajna irányából hosszú idő óta a szervezett bűnözés vadászterülete. Bár a politikus később egy videóüzenetben magyarázkodott: azt állította, hogy a csempészáru valójában nem is az övé, nem vette észre, amikor beszállt az autóba és fogalma sincs, hogy került oda, Horváth József hangsúlyozta: a szervezett bűnözői körök soha nem tesznek véletlenül senki autójába kereskedelmi mennyiségű cigarettát, a korábbi MSZP-s képviselő csak és kizárólag a bűnszervezetek jóváhagyásával és szorosan velük együttműködve folytathatta csempésztevékenységét.

– Sokat elmond a magyar baloldal állapotáról, hogy ez az illető, ez a bizonyos Legény Zsolt az MSZP etikai bizottságát vezette – fogalmazott az Informátornak az ügyre reagálva Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, aki azt is elmondta, hogy az MSZP külügyi kapcsolati szakértőjeként kért diplomata-útlevelet Legény Zsolt. A Külügyminisztérium államtitkára közölte, az eset után az útlevelet azonnali hatállyal visszavonták. Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy ha az MSZP etikai bizottságának korábbi vezetője valóban ártatlan lenne, akkor nem hazudott volna több ízben a határőröknek, csak hogy ne kelljen kinyitnia az autója csomagtartóját. Az államtitkár el sem tudja képzelni, hogyan adhatott valaki ilyen magyarázatot, hiszen tényszerűen igaz, hogy amikor a két magyar konzul, akiket az ukrán vámosok kihívtak, ott volt, és Legény Zsolt már látta, hogy elkerülhetetlen a csomagtartó felnyitása, akkor jól érthetően azt mondta: „Na jó, cigi van benne.”

A politikus szervezett bűnözők területén járhatott
Fotó: Kovács Attila / MTI

– Nem lehet kizárni, hogy a cigarettacsempészéssel lebukott szocialista Legény Zsolt kapcsolatban áll valamiféle csempészcsoporttal, másképp mondva a maffiával, vagy olyan magánszeméllyel, aki hozzáfér ekkora mennyiségű dohányáruhoz – nyilatkozta az Origónak Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője. Bár a szakember szerint sok a kérdőjel a történet körül, akár tiltott pártfinanszírozás is meghúzódhat a háttérben. Lakatos Ádám ügyvéd az Informátorban elmondta, a büntetési tétel a költségvetésben okozott vagyoni hátrány értékéhez igazodik, ha ez az ötmillió forintot meghaladja, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel járhat. Hozzátette: ha a tevékenységet üzletszerűen végzik, azért már kettő és nyolc év közötti börtönbüntetés jár.

Azonnali kérdésem címe, hogy hol a dohány?” – több évvel ezelőtt még így kezdte a szabolcsi dohánytermesztők megélhetéséért aggódó felszólalását az azonnali kérdések órájában a parlamentben Legény Zsolt. A sors fintora, hogy a választ végül maga a kérdés feltevője adta meg évekkel később. Mint azt már megírtuk: a politikus diplomata-útlevéllel akart átkelni a határon, de az autóján nem volt diplomatarendszám – ez keltett gyanút a határőrökben. A volt képviselő diplomáciai védelemre hivatkozva nem akarta kinyitni a csomagtartót, ezért a hatóságok kihívták a magyar konzulátus képviselőjét, akiknek jelenlétében felnyitották azt, ami tele volt csempészcigarettával. Az Informátor értesülései szerint Legénynek végül gyalog kellett hazánk területére lépnie, ugyanis személygépkocsiját és az abban talált árut az ukrán hatóságok lefoglalták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.