A diplomásgyedet azok igényelhetik, akik a felsőoktatásban tanulnak vagy a felsőoktatási tanulmányaik végeztétől számított egy éven belül vállalnak gyermeket. Ez az ellátás a gyermek születésétől a gyermek kétéves koráig jár, összege 2021-ben bruttó 117 180, illetve 153 300 forint,
attól függően, hogy alapképzésen vagy mesterképzésen vesz részt az ellátásra jogosult – foglalta össze lapunk érdeklődésére az ellátás legfontosabb paramétereit Fűrész Tünde.
Megszorítást kaptak
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali kormányok elsősorban a támogatások szűkítésében jeleskedtek. – 2002-től az állami felsőoktatási intézményekben költségtérítéses képzésben részt vevő, az adott félévben az akkori elnevezésük szerint terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgatók mentesültek a költségtérítés megfizetése alól. Ez a kormányrendelet azt kívánta motiválni, hogy a kisgyermekes édesanyák iratkozzanak be az egyetemi szakokra. A 2006/2007-es tanévtől felmenő rendszerben viszont megszűnt a tandíjmentesség, ami komoly veszteséget jelentett a kisgyermekes családoknak – emlékeztetett Fűrész Tünde.

Fotó: F123RF
A KINCS vezetője szerint kifejezetten kedvezőtlenül hatott az egyetemisták gyermekvállalására az, hogy 2014. évi diplomásgyed bevezetése előtt a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be a hallgatói jogviszonyukból a gyedhez szükséges egyévi jogosultsági időbe. – Ez sok fiatalt kizárt az ellátásból, ráadásul a hallgatói jogviszony fél évére legfeljebb a minimálbér összegét vehették figyelembe jövedelemként az ellátás kiszámításánál, így csak a jóval alacsonyabb összegű, alanyi jogon járó gyesre voltak jogosultak – tette hozzá.
Egyre több extra
A gyed extra 2014-es bevezetése után gyermeket vállaló fiatalokat kedvezőtlen érintő számítási mód megszűnt.
– 2014. január 1-je óta a magyarországi egyetemek nappali tagozatán már legalább két aktív félévet eltöltött hallgatók vagy ilyen tanulmányaikat legfeljebb egy éve befejezett és a normál gyedhez szükséges egy év biztosítási idővel nem rendelkező pályakezdő diplomások – főszabály szerint az anyák, de amennyiben ők valamilyen okból kiestek a jogosultságból, akkor az apák is – diplomásgyedre lettek jogosultak gyermekük születésétől annak egyéves koráig
– vázolta fel az öt évvel ezelőtti változtatást Fűrész Tünde.
Az ellátás folyamatosan bővül: 2018. január 1-jétől az ellátás időtartamát egy évvel, a gyermek kétéves koráig meghosszabbította, azaz a kétszeresére növelte a kormányzat. 2020. január elsejétől pedig az az édesanya, aki diplomásgyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre – mutatott rá az ellátás bővülésének folyamatára a KINCS-elnök. A diplomásgyed időszaka is beleszámít a társadalombiztosítási jogviszony időtartamába, így a nyugdíj kiszámításánál is figyelembe veszik majd.
– Ráadásul a 25 év alatti fiataloknak 2022-től a diplomásgyed után sem kell személyi jövedelemadót fizetniük
– tért ki egy újabb, jövőre bevezetendő kedvezményre Fűrész Tünde.
A 2014-es bevezetése óta a hallgatói gyedben részesülők száma évről évre nőtt: