Furcsa dolog történt ma reggel hat órakor a Niedermüller Péter által vezetett Erzsébetvárosban. A baloldali irányítás alatt levő VII. kerület rendészei egy e-autók parkolására kijelölt helyen, egy elektromos töltőnél kerékbilincset raktak egy zöld rendszámú e-személygépkocsira. Ráadásul olyan időszakban, amikor Budapesten és az ország összes nagyvárosában minden autónak ingyenes a parkolás, nemcsak a zöld rendszámúak esetében. Az autó nem parkolt tiltott helyen, nem akadályozta a forgalmat, nem veszélyeztetett senkit. Tulajdonosa a töltés után lecsatlakoztatta az autót az áramforrásról, s még egy ideig ott hagyta kocsiját a zöld járműveket megillető helyen. A napi szolgálatot reggel hat órakor kezdő Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság járőrei pár perc múlva már fel is tették a bilincset az autóra. Olyan szakaszon bilincseltek, ahol ezt nem jelzi figyelmeztető, kiegészítő tábla.

Értelmezhetetlen kivétel
Lengyel János közlekedési és gépjárműtechnikai szakmérnök a Magyar Nemzetnek elmondta: a KRESZ hatályos szabályai szerint legálisan parkol le egy e-autó vezetője az elektromos töltés céljára kijelölt parkolóhelyre akkor is, ha nem a töltés a cél. Hozzátette, amennyiben lehetőség van rá, a töltés után illik keresni egy másik parkolóhelyet, ezzel segítve olyan autósoknak, akik épp tölteni szeretnének, de a parkolásra vonatkozó szabályok erről nem rendelkeznek, ez etikai kérdés. A Dob utcai esetet értékelve megjegyezte, a közlekedési táblák kihelyezése a területileg illetékes önkormányzat joga, a rendőrség csak javaslatot tehet a táblákra a gördülékeny forgalom és a balesetveszély elkerülésének érdekében. A szóban forgó tábla nehezen értelmezhető. A „várakozni tilos” jelzés egyértelmű, mint ahogyan az is, hogy ez két felfestett parkolósávra érvényes. Az e-autót jelző piktogram – na meg az elektromos töltő – arra utal, a tiltás alól a zöld rendszámú járművek felmentést élveznek. Ám a „Kivéve elektromos töltés” felirat a szakértő szerint már összekuszálja az értelmezést, hiszen ellentétes az elektromos autók szabad parkolásra vonatkozó jelzésének nemzetközi ábrázolásával. Nem is beszélve arról, hogy a szöveg csak magyarul van, amit egy nyelvünket nem beszélő külföldi nem tud lefordítani, ő a piktogram alapján parkol le ott nyugodt szívvel.