– Arra vállalkoztunk, mint ami Amerikában vagy Nyugat-Európában rendszeres a filmes kultúrában: játékfilmként feldolgozni egy történetet, amit úgy gondolunk, hogy érdemes elmesélni – mondta Kálomista Gábor, az Elk…rtuk című új film producere a filmről kiadott hivatalos sajtóanyagban, és hozzátette:
– A 2006 őszén történt események sorozata a rendszerváltozás utáni Magyarország valószínűleg legnagyobb politikai, közéleti, emberjogi botránya.
Lapunk is megírta, egész estés film készült a 2006 ősze során történt eseményekből, amelynek trailere most jelent meg. A film története szerint, amikor egy fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll az MTV-nél újságíró-gyakornokként dolgozó szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel lebukik a főnöke előtt, egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromát és a budapesti rendőrattakokat kutatja, nem csak a karrierje kerül veszélybe.
Látványos produkció készült
A produkció ötvennapos forgatásán több mint százfős forgatócsoport dolgozott, a legbonyolultabb jeleneteknél 140 fő volt jelen. Az összesen 1200 főnyi statisztéria mellett több mint negyven színész szerepel a filmben.
A forgatás 31 különböző helyszínen zajlott, Budapest hét különböző kerületében, többek között az egykori MTV-székházban, az alagútnál és a Lánchídon, az Alkotmány utcában, a Szabadság téren, továbbá két, műteremben megépített díszletek között.
A film hetven százaléka éjszaka forgott, egyebek mellett a kaszkadőrős, autós jelenetek is. Az utómunkálatokon is 25-30 fős stáb dolgozik, akik már a terepszemlék alatt bekapcsolódtak a megvalósításba, hogy a CGI-trükkök észrevehetetlenül egybesimuljanak a forgatott felvételekkel, látványos mozis élményt biztosítva. A forgatás a járványügyi intézkedések és a produkció egészségvédelmi terve alapján a lehető legnagyobb körültekintéssel zajlott.
[video width="720" height="480" mp4="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2021/05/2020787ELKRTKOnlinekopia25FPSHUN480p.mp4"][/video]
Nemzetközileg elismert stáb dolgozott a filmen
A főleg magyar alkotókból álló stáb munkáját két nemzetközileg elismert szaktekintély irányította. A film rendezője a brit Keith English, akinek legutóbbi, The More You Ignore Me címet viselő filmje 2019-ben elnyerte a brit National Film Awardson a legjobb vígjátéknak járó elismerést. – Ez a film egy politikai thriller, de valójában inkább morális thriller, ami arról szól, hogy a hatalmon lévőkkel kapcsolatos események, az akkori kormány döntései hogyan befolyásolják a hétköznapi emberek életét. Ez nem csupán egy magyar történet, hanem egy nagyon emberi, globális mese – árulta el a nemzetközileg ismert rendező.
– Úgy vélem, ez egy elég meglepő film lesz. Sokan találgatják, hogy vajon miről szól majd és mi a célja? Én csak annyit mondok, hogy nem az lesz, aminek gondolják. Azt remélem, hogy a nézők élvezni fogják – fejtette ki a rendező.