Az elsőrendű vádlott, Czeglédy Csaba meghallgatásával folytatódott tegnap a Kecskeméti Törvényszéken az ügyvéd és társai ellen költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények miatt kezdődött büntetőper.
Czeglédy a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, visszautasította a vádirat állításait, és részletes vallomásba kezdett. Mint mondta, az általa irányított cégnél a munkatársak becsülettel, tisztességgel végezték dolgukat, ezért is kötelessége őket megvédeni. A jelenleg szombathelyi önkormányzati képviselőként is dolgozó Czeglédy azt is visszautasította, hogy hátráltatni akarta volna az eljárást.
Hangsúlyozta: a Human Operator Zrt. és alvállalkozói belső szabályzatok, munkaszerződések, megbízási szerződések alapján működtek, a szükséges engedélyek birtokában, teljesen átlátható módon. Ezt szerinte az is alátámasztja, hogy folyamatos adóhatósági vizsgálat alatt álltak.
Czeglédy elmondta, hogy az ügyészség szerint eltűnt hatmilliárd forintnak a nyomát sem találták meg nála. – Azért, mert nem lett eltüntetve – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a pénz a megbízóktól a szolgáltatási láncba be sem került. Így az sem felel meg a valóságnak, hogy ez a pénz ellenzéki pártok kasszájába került volna.
– A befolyt bevételek nyolcvan százaléka bérként került kifizetésre, senki nem vette ki ezt a pénzt a rendszerből. Ha én nem gazdagodtam ebből a tevékenységből, akkor miért követtem volna el bűncselekményt? – tette fel a kérdést.
Valótlanságnak nevezte, hogy egyes vádlott-társai – Czeglédy szerint kikényszerített vallomásaikban – azt állították: tudták, hogy bűncselekményt követnek el, és erre figyelmeztették is őt. – Ilyen nem történt – szögezte le, pedig mindenkinek meg lett volna erre a lehetősége. A vádlott a következő tárgyaláson folytatja majd vallomását.
Budai Gyula szerint Czeglédy utasításának megfelelően a vádlott-társak sorra vonják vissza vallomásaikat. A fideszes országgyűlési képviselő a Kecskeméti Törvényszék előtt a sajtónak azt mondta: „teljesen egyértelmű, hogy szorul a hurok a maffiabaloldal ügyvédje körül”.
– Czeglédy politikai nyomásgyakorlást emleget, miközben látjuk, hogy a védők között olyan személyeket találni, mint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter vagy a korábban kizárt védő, Hankó-Faragó Miklós – mondta Budai. Kitért arra is, hogy Czeglédyék folyamatosan próbálták akadályozni az eljárást, az ügyvéd többször is a képviselői mentelmi jog mögé bújt.
A vádirat lényege szerint Czeglédy mint a 2011-től elsődlegesen diákmunkaerő közvetítésére irányuló szolgáltatással foglalkozó, szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt. igazgatóságának elnöke bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a társaság adófizetési kötelezettségének csökkentése, a munkabért terhelő személyi jövedelemadó, egyéb adó és járulék megfizetése alóli mentesülés volt.
Czeglédyék az ügyészség szerint összesen több mint 6,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.