„A bűnöző Czeglédy Csaba környezetéből egy olyan hamisított telefonlehallgatási jegyzőkönyvet juttattak el hozzám, amely szorosan kapcsolódik a Czeglédy elleni büntetőeljáráshoz” – számolt be róla közösségi oldalán ma reggel Budai Gyula. Az elszámoltatásért felelős egykori kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő szerint a hamisított lehallgatási jegyzőkönyv elkészítésében közreműködhetett Czeglédy Csaba korábbi védője is.
– Mivel a jegyzőkönyv elkészítése felveti a bűncselekmény gyanúját, ezért bejelentést tettem a rendőrségen és az iratot átadtam a nyomozó hatóságnak.
A dokumentumról egy hozzáértő ember azonnal látja, hogy hamisított, viszont ha valaki felhasználta volna, Czeglédy azonnal koncepciós, csalásokkal operáló ügyet kiálthatott volna – írta magyarázatként a dokumentumokhoz Budai Gyula.
– Szép próbálkozás, csak nem jött be… – szúrt oda Gyurcsányék ügyvédjének a kormánypárti politikus.
Czeglédy Csaba ellen jelenleg is eljárás folyik, költségvetési csalással gyanúsítják. Az általa irányított Human Operator Zrt. ügyében még nincs bírósági döntés, a cégnek korábban a Dobrev Klára vezette Altus biztosított kölcsönöket,
2016-ban például 80 millió forintot. A Gyurcsány család ügyvédjeként is emlegetett szombathelyi politikust egyébként 2002-ben egyszer már adócsalás miatt elítélték, ennek ellenére
a DK minden eddigi választáson mögötte áll, 2022-ben őt indítanák egyéniben a vasi megyeszékhelyen is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!