Terror a köbön – így értékelte a Magyar Nemzeti Médiaszövetség a Dunántúli Naplót és annak főszerkesztőjét ért támadást. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a szövetség
élesen elítéli a liberális médiumok immár csúcsra járatott uszító, újságírókat megbélyegző, a másként gondolkodókat kirekesztő és fenyegető gyakorlatát.
„Szervezetünk határozottan fellép a véleményszabadság érvényre jutása mellett, és visszautasítjuk az egyre erősödő véleményterrort és a másság – jelen esetben a konzervatív gondolkodás – ellehetetlenítésére tett folyamatos törekvéseket” – írták, azt hangsúlyozva, hogy egyre világosabb: újságírószakmáról ma már nehéz beszélni.

„Kötelességünk emlékeztetni a liberális bérbloggereket arra, hogy még nem is olyan régen az újságírók már csak a kollegialitás okán sem szálltak bele páros lábbal másként gondolkodó kollégáikba, céljuk pedig nem a másik megbélyegzése és lejáratása, hanem a vélemények ütköztetése volt. Szomorúan tesszük hozzá, hogy nem is olyan régen még az újságok és internetes oldalak tájékoztatni, nem pedig a tényektől elrugaszkodva vádaskodni igyekeztek” – foglalt állást a Médiaszövetség.
Felidézték: családi napnak nevezett homoszexuális propagandaeseményt szervezett az Emberség Erejével, a Budapest Pride és az Amnesty International Magyarország Pécsett, amely több, kifejezetten gyerekeket célzó, „meseórákkal” és játékos feladatokkal tarkított programot is tartalmaz. Ezt ismertette a Dunántúli Napló és
ez ellen a propaganda ellen – nem pedig a homoszexuálisok vagy a homoszexualitás ellen – emelte fel szavát publicisztikájában a lap főszerkesztője.
Szily Lászlónak a 444 blogon leadott rajtjelére ezután a teljes liberális médián végigsöpört a lap elleni nyílt agresszív fellépés, néhol egyenesen fasiszta uszításnak nevezve a konzervatív lap által közölteket.
A Dunántúli Napló cikke egyébként rámutat, hogy a szóban forgó családi napon többek között workshopot is tartanak a titkokról,
elsődlegesen az úgynevezett coming outról, tehát arról, miként osztja meg szexuális irányultságát az ismerőseivel, családjával az érintett. Ugyanebben a témakörben egy szabadulószobával is várják az érdeklődőket, amelynek tematikája az „előbújásra” épül
– ismertette a programot a lap, megjegyezve: a kicsiket megcélozva egy külön meseóra is szerepel a kínálatban. Sőt amíg a szülők más programon vesznek részt, a gyerekeket az egyes állomásokon különböző családi témákhoz kapcsolódó mesék és feladatok várják – tették hozzá.
A kapcsolódó publicisztikában pedig Fülöp Zoltán főszerkesztő így ír:
Azon már nem kapjuk fel a fejünket, hogy manapság a nyitottságot, a befogadást teljesen túltolják, hogy már nincs olyan film, sorozat, könyv, amelyben ki ne derülne valamelyik (kivétel nélkül szimpatikus) szereplőről, hogy a saját neméhez vonzódik. […] De amikor a gyerekek a célpont, náluk indul az ilyetén nyitottságra nevelés, akkor már nem legyintünk. Mert abban van egy nagy adag cinizmus. A kisgyerekek ugyanis ab ovo nyitottak, érdeklődők, befogadók. Őket nem kell erre nevelni, nem kell érzékenyíteni,



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!