Dobrev rárontott a saját nemzetére

A napokban szintet lépett Dobrev Klára Magyarország elleni gyűlöletkampánya. A DK miniszterelnök-jelöltje most már teljesen nyíltan követeli az EU-tól, hogy szankciókkal sújtsa hazánkat, ezzel ugyancsak nyíltan felvállalva, hogy a baloldal külföldről vár segítséget remélt választási győzelméhez. Mindeközben a kormányt gyűlöletkeltéssel vádoló Dobrev lényegében rögtönítélő bíróságok felállításáról beszélt.

Bákonyi Ádám
2021. 07. 09. 5:45
DOBREV Klra
Dobrev Klára meghallotta az utca hangját Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére”

mondta 2005-ben Tusnádfürdőn Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz elnökének szavait óriási felháborodás fogadta a baloldalon és liberális körökben, pedig az élet azóta és most is igazolja a miniszterelnök szavait.

Ékes bizonyíték erre Dobrev Klárának a közelmúltban, elsősorban a nemzetközi térben folytatott, egészen elképesztő intenzitású gyűlöletkampánya.

Dobrev mindezt a DK miniszterelnök-jelöltjeként, az Európai Parlament alelnökeként teszi, ami sokat sejtet arról, hogyan viszonyulna a nemzeti érdekek képviseletéhez a baloldal, ha hatalomra kerülne.

Gyűlölettel vádaskodó gyűlölködő

Miközben a DK, élén Gyurcsány Ferenccel, rendre kormánypárti politikusokat, művészeket, újságírókat, ügyészeket, bírókat, köztisztviselőket fenyeget, lankadatlanul szítja a gyűlöletet a határon túli magyarok és az egyházak ellen, Dobrev a CNN-nek adott minapi interjúban Orbán Viktort vádolta gyűlöletkeltéssel.

Mint az amerikai hírtelevíziónak fejtegette: szerinte a miniszterelnök politikájának 2010 óta az az alapja, hogy minden alkalommal, amikor választások közelednek, „kipécéz embereket” vagy bizonyos csoportokat, akik ellen gyűlöletet szíthat. Ez alkalommal ezek a meleg, leszbikus, LMBTQ-csoporthoz tartozók lettek, míg négy évvel ezelőtt a bevándorlókat és a menekülteket, korábban pedig az Európai Uniót vagy Soros Györgyöt választotta ellenségéül – hangoztatta a DK miniszterelnök-jelöltje.

Összegzése szerint Orbán Viktor azt akarja, Magyarországon az emberek mindig gyűlöljenek valakit, hogy elterelje a figyelmet „silány” politikájának valós teljesítményéről. Mondta Dobrev ezt a CNN-nek úgy, hogy a férje kormányzása alatt Magyarország a csőd szélére került, az őszödi beszéd pedig a rendszerváltás utáni időszak legsúlyosabb politikai válságát okozta.

 

Az Európai Parlament alelnökeként elfeledkezett férje kormányzásáról és az őszödi beszédről Forrás: Európai Parlament

Büntessék meg Magyarországot!

Az internacionalista hagyományokat követve Dobrev Klára az Európai Parlament szerdai ülésén rontott csak rá igazán a saját nemzetére, ahol a pedofilellenes törvény ürügyén melegellenességgel vádolták hazánkat. Felszólalását Dobrev feltűnő módon magyarázkodással, mentegetőzéssel kezdte, mondván: „ebben a teremben nincs egyetlenegy olyan ember sem, aki Magyarország ellen szólalna fel. Bármit is hazudozik össze erről Orbán Viktor, nincs itt senki, aki a magyar emberek ellen összeesküvést szervezne Brüsszelben.”

Majd rátért a lényegre, közölve, „ezt a csodálatos országot ejtette túszul egy velejéig korrupt politikus. Cinikusan, rasszista és homofób politikával. Önöknek, tisztelt bizottság és tanács, egyetlenegy dolga van: hagyják abba és fejezzék be Orbán Viktor családtagjainak és oligarcháinak finanszírozását.”

– És akkor mi is tudjuk a dolgunkat: be fogjuk bizonyítani, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, és Magyarországot visszahozzuk ide, ahol a helye van, Európába, a barátai és a szövetségesei közé. Én erre vállalkoztam – mondta a DK miniszterelnök-jelöltje, aki most már teljesen nyíltan követeli az EU-tól, hogy szankciókkal avatkozzon be hazánk életébe, egyúttal nyíltan felvállalta azt is, hogy a baloldal külföldről vár segítséget remélt választási győzelméhez.

Elment a himnusz alatt

Dobrev mindazonáltal nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is elképesztő kijelentéseket tett.

A Spirit FM egyik műsorában a család, azon belül is nagyapja, Apró Antal öröksége juthatott eszébe, amikor egy esetleges kormányváltás utáni elszámoltatásról volt szó, és amivel kapcsolatban lényegében rögtönítélő bíróságok felállításáról beszélt.

Mint kifejtette: az új kormányzat első és legfontosabb teendője az lesz, hogy „létrehozza azokat az intézményeket, amelyek alkalmasak arra, hogy kimondják valakiről nagyon gyorsan, hogy bűnös”. Megfogalmazása szerint „össze kell rakni azokat a bizonyítékokat és megőrizni”, amelyek alapján „igazságot kell szolgáltatni”. Ehhez képest kedélyes – ám sokatmondó – esetnek nevezhető, miként viselkedett a Magyarország vezetésére ácsingózó Dobrev a foci Eb alatt. A Mandiner számolt be róla, hogy

Dobrev Klára a Budai Parkszínpad kivetítői előtt követte a magyar labdarúgó-válogatott első, Portugália ellen vívott meccsét, amit ugyan végig is nézett, ám a Himnusz alatt stábjával együtt távozott a helyszínről.

Érdemes felidézni azt is, hogy a most drukkerszerepben tetszelgő Dobrev korábban miként is hergelt a labdarúgás ellen. „A válság kezdete óta mondjuk, nem lehet magukra hagyni a nyugdíjasokat. Pontosan látjuk, mekkora terhet jelent nekik, hogy lassan megfizethetetlen a zöldség, a gyümölcs vagy a hús. A csehek tudják ezt, Orbánék nem. A magyar kormánynak most is fontosabb a luxus és a foci támogatása, mint a nyugdíjasok mindennapi küzdelme” – írta tavaly augusztusban közösségi oldalán. Végül, de nem utolsósorban:

a miniszterelnöki székre vágyó Dobrev kecskeméti fórumán kínosat bakizott, amikor a hírös város polgármesterét úrnak nevezte, nem tudván, hogy az valójában Szemereyné Pataki Klaudia.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.