Ha közel ötödével nőnének a legkisebb bérek, azzal a kapcsolódó juttatások – például a táppénz vagy a gyed – és a magasabb keresetűek fizetése is tovább emelkedhetne
– mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára egy a kormány Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban.
Schanda Tamás felidézte: az újabb nemzeti konzultációban erről a témáról is kikérik az emberek véleményét. Elmondta: vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítéséhez a minimálbért 200 ezer forintra kell emelni.
A gazdasági növekedésből így nemcsak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesülhetnek.
Mások szerint erre nincs szükség, megint mások a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozásokat féltik terheik növekedésétől – tette hozzá.

Fotó: MTI
Schanda Tamás közölte, számítanak az emberek segítségére, hogy megalapozott, széles körű támogatással bíró döntést hozhassanak. A konzultációs íveket kitöltőktől az államtitkár azt kérte, augusztus 25-ig küldjék vissza azokat.
„Tegyünk együtt a gazdaság újraindításáért, a magyar családok javuló életminőségéért!”
– zárta üzenetét az államtitkár.



















